Gallup: Negatív csúcson Gyurcsány és az MSZP

Vágólapra másolva!
A rendszerváltás óta legmélyebb szintre esett a hivatalban lévő miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és pártja támogatottsága, derül ki a Gallup közvélemény-kutatásából.
Vágólapra másolva!

Az MSZP-re a magyar választópolgárok 14 százaléka, míg a Fideszre 33 százaléka voksolna - derül ki a Gallup február elején végzett, az összes megkérdezett válaszát figyelembe vevő vizsgálatából. "Az MSZP támogatottsága már nincs messze az újabb lélektani határt jelentő egyszámjegyű tartománytól" - vonja le a következtetést a közölt adatokból az elemzés.

Ha a teljes minta helyett a határozott pártpreferenciával rendelkezőket veszik figyelembe, akkor a Fidesz előnye még szembeszökőbb: 37 százalékpontnyi. Ebben a körben ugyanis az MSZP 25 százalékos, míg a Fidesz 62 százalékos támogatottsággal bír - mutat rá a kutatás.

Az "elszánt párthívek", vagyis pártot választó biztos szavazók között a szocialista párt 29 százalékos, míg az ellenzéki párt 60 százalékos tábort tudhat maga mögött - teszik hozzá. Ebben a körben a Fidesz támogatottsága 31 százalékponttal több, mint amekkora támogatottsággal az MSZP rendelkezik.

Az MDF-re és az SZDSZ-re az összes megkérdezett két-két százaléka, a határozott párpreferenciával rendelkezők három-három százaléka, a pártot választó biztos szavazóknak pedig a négy-négy százaléka voksolna - írja a Gallup.

A felmérés szerint 33 százaléknyian állítják azt, hogy a Fideszre szavaztak a tavaly áprilisi választásokon. A szavazásra jogosultak 54 százaléka venne részt egy most vasárnap esedékes választáson, ugyanakkor közülük nem mindenki rendelkezik határozott pártpreferenciával. Az ország gazdasági helyzetét a megkérdezettek 87 százaléka tartja többé-kevésbé rossznak, minden harmadik válaszadó pedig nagyon rossznak ítéli - világít rá a tanulmány.

Az adatok szerint a magyarok 78 százaléka látja úgy, hogy családja anyagi helyzete, megélhetési lehetőségei rosszabbak az egy évvel ezelőttinél, és mindössze 11 százaléka érzékel javulást.

A megkérdezettek 28 százaléka mondja, hogy többé-kevésbé jól él, ezzel szemben 71 százalék nagyon elégedetlen, vagy "inkább elégedetlen" azzal, ahogy él - olvasható a közvélemény-kutató intézet közleményében.

A kilátásokat tekintve különösen rövidtávon, a következő egy évre nézve szembeszökő a pesszimizmus: a kérdezettek 60 százaléka a családja számára további romlást feltételez, a hosszabb távú hatást tekintve pedig a megkérdezettek valamivel több mint negyede remél pozitív változást, közel harmada pedig úgy látja, hogy négy év múlva még rosszabb lesz a helyzet.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök munkájával a magyar felnőttek kétharmada, azaz 67 százaléka elégedetlen - áll az elemzésben. A kormányfő munkájának megítélése ezzel "újra rekordokat döntött": "még soha ennyien nem voltak elégedetlenek a munkájával (a magyar felnőttek kétharmada, 67%), és soha ilyen kevesen nem álltak mögötte (minden ötödik választópolgár, 20%)" - írja a Gallup.

A Gyurcsány-kormány tevékenységével a megkérdezettek 13 százaléka elégedett, 73 százaléka pedig elégedetlen.