Kilakoltatással ijesztegettek Gyurcsány nevében

Vágólapra másolva!
Egy "Végzés" címmel ellátott iratot plakátoltak ki ismeretlenek a budapesti belváros több házában is, amelyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre hivatkozva azt írták, a lakásokat állami tulajdonba vették, és a lakóknak el kell hagyniuk otthonaikat. Az iromány hamisítvány, a kormány jogi lépéseket tesz a készítők ellen.
Vágólapra másolva!

"Főleg az idős lakók ijedtek meg, akik megélték az államosítások időszakát" - mondta az [origo]-nak az egyik Október 6. utcai ház lakója. Ebben a belvárosi házban péntek reggel a liftben fedezték fel a furcsa plakátot, azonnal értesítették a Miniszterelnöki Hivatalt, ahonnan valaki ki is jött és elvitte a hamis hirdetményt - mondta Rubovszky Edit, a ház egyik lakója.

A plakát felzaklatta a Jókai utca 8. alatt lakókat is. Az ott lakók figyelmét a házhoz rendszeresen kijáró takarítónő hívta fel a bejárati ajtóra ragasztott felhívásra. Az [origo]-nak nyilatkozó egyik lakó azt mondta, hogy ha túl lesz az első ijedtségen, bekeretezteti a nagy vihart kavart plakátot.

A kilakoltatásról szóló hamis plakátot pénteken több fővárosi lakóházban is kitették. A hamis hirdetményben a miniszterelnökre hivatkozva ingatlanuk sürgős elhagyására szólítják fel az ott lakókat. A "Végzés" megjelölésű irat szerint az ingatlant állami tulajdonba veszik, azzal a továbbiakban a a Fittelina Kft. (Gyurcsány Ferenc és felesége korábbi cége) rendelkezik.

Fotó: Pályi Zsófia


A zökkenőmentes ügyintézés érdekében a lakóknak az irat szerint le kell adniuk kulcsaikat a Miniszterelnöki Hivatal ügyfélszolgálati irodáján. A kiplakátolt papírokon szerepel a Magyar Köztársaság címere és a Miniszterelnöki Hivatal pontos elérhetősége is.

A Miniszterelnöki Hivatalba több lakossági bejelentés is érkezett pénteken arról, hogy a fővárosban, az V. és VI. kerületben ismeretlenek plakátokat helyeztek el lakóházak kapuján vagy liftjében, amelyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nevében arra szólították fel az ott lakókat, hogy március 1-jei hatállyal hagyják el ingatlanjaikat.

A levél aggodalmat, felháborodást és a fenyegetettség érzését keltette a bejelentőkben - áll a kormányszóvivői Iroda közleményében, amelyben azt írják: teljes képtelenség a levélben megfogalmazott állítás, a levél egyértelműen hamisítvány. A kormányzat szakértői vizsgálják, hogy milyen jogi lépések megtételére van szükség az ügyben.