Befejeződtek a kisebbségi önkormányzati választások

2007.03.04. 19:37

Magas részvételi arány mellett fejeződtek be az ország több mint 1.400 településén a területi és országos kisebbségi önkormányzati választások vasárnap este 7 órakor. A választáson mind a tizenhárom magyarországi kisebbség választhatott országos és területi kisebbségi önkormányzatot.

A választáson alig több, mint 10 ezer úgynevezett elektor vehetett részt, akik még az októberi helyi választásokat követően lettek települési kisebbségi képviselők. A mostani választásra a jogalkotó nem írt elő kampánycsendet. A választáson mind a tizenhárom magyarországi kisebbség választhatott országos és területi kisebbségi önkormányzatot. .

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, az MCF vezetője pozitívan értékelte, hogy a közösség már megválasztott önkormányzati képviselői, az elektorok nagy számban adták le szavazataikat. A magas részvételi arány azt mutatja, hogy a roma társadalom fontosnak tartja a kisebbségi önkormányzati rendszert - mondta.

Kolompár Orbán szerint a cigány önkormányzati választásra lista állító két szervezet, a Farkas Flórián vezette Lungo Drom és az MCF választási szövetség "nagyon jó" szervező munkát végzett.

A német, a második legnagyobb magyarországi kisebbség országos önkormányzatának vezetője, Heinek Ottó kifejezetten jónak nevezte a részvételi arányt, ugyanis - mint emlékeztetett - az októberi kisebbségi választásokon 72 százalékos volt a részvétel.

Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke szerint azért is várható volt a magas részvételi arány, mert a választáson a közösség legaktívabb tagjai, a választott képviselők vettek részt. A szlovák a magyarországi kisebbségek közül a harmadik legnépesebb nemzetiség.

A voksokat hétfőn megyénként, illetve a fővárosban a területi választási bizottságok nyilvános ülésein számolják majd össze. Az előzetes tájékoztató adatok hétfőn lesznek megismerhetőek, az Országos Választási Bizottság pedig szerdán állapítja meg az eredményeket.

Az új törvény értelmében területi önkormányzatot az a kisebbség alakíthat, amelyik az adott megyében legalább 10 településen rendelkezik helyi önkormányzattal. Az országos önkormányzat létrehozásának feltétele, hogy az adott kisebbség az ország egész területén legalább négy helyi önkormányzattal rendelkezzen.

Jelenleg a bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán magyarországi kisebbségnek van országos önkormányzata.

KAPCSOLÓDÓ CIKK