A rendőrség 10 millió forintra emelte az eddigi ötmillióról a nyomravezetői díjat a február 13-ai Teve utcai rendőrszékház elleni támadás ügyében - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn.

A rendőrség világhálós honlapján közzétett tájékoztatás szerint az eddig meghallgatott tanúk vallomása alapján azt feltételezik, hogy az elkövetők egy "sötét színű Volvo 3-as szériájú" gépkocsival menekültek el a helyszínről. Az autó csomagtartóján lévő "Volvo" feliratból az utolsó "O" betű hiányzott a tanúk szerint.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint mintegy nyolcvan értékelhető információt kaptak a rendőrszékház elleni támadással összefüggésben.

A Teve utcai székházra február 13-án hajnalban, 0 óra 33 perckor adtak le vélhetően egy Kalasnyikov géppisztolyból nem célzott lövéseket. Bene László országos rendőrfőkapitány aznap közölte: 15 lövés érte az épületet, és a lövedékek csaknem 15 millió forintos kárt okoztak. A lövedékek az épület kilencedik és tizenharmadik emelete között csapódtak be.

A Nemzeti Nyomozó Iroda közölte: a bejelentő személyazonosságát bizalmasan kezelik.