Támadó fotósra emlékszik az ütlegelő rendőr

2007.03.06. 14:25

Hiába készültek fotók arról, amikor tavaly rendőrök megütöttek, illetve gázspray-vel lefújtak két fotóriportert, az ügyészség szerint nem bizonyítható, hogy bűncselekmény történt. A megütött fotós ügyvédjének elmondása szerint az egyik rendőr azt állította, azért ment neki a fotóriporternek, mert azt hitte, rá fog támadni. A nyomozó hatóság elfogadta annak a rendőrnek az érvelését is, aki egy másik fotóst gázspray-vel fújt le.

Mindkét gyanúsított rendőr azt vallotta, hogy szabályszerűen járt el a fotósokkal szemben, akiknek a bántalmazásáról fénykép is készült. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a fotósverés ügyében hétfőn az ügyészség megszüntette a nyomozást, ugyanis nem látták bizonyítottnak a jogtalan intézkedést. Egyikük esetében "bűncselekmény hiányára" hivatkoztak a nyomozás megszüntetésénél.

Az eset még tavaly júniusban történt, amikor egy Újpest-Fehérvár meccs után a randalírozó drukkereket próbálták megfékezni a rendőrök. Közben két fotóriportert is bántalmaztak: Éberling Andrást, a Magyar Nemzet fotóriporterét megütötték, Veres Viktort, a Blikk fotósát pedig lefújták gázspray-vel. Az esetet egy szintén jelenlévő fotós meg tudta örökíteni, a felvételen világosan látható, hogy egy rohamsisakos rendőr rohan tomfával a kezében a hátráló fotós felé, aki körül egyébként nem volt egy randalírozó huligán sem.

Elvezető fogás volt a kar hátracsavarása

Az ügyészség határozatából Futó Barnabás, a Magyar Nemzet fotósának jogi képviselője mondott részleteket az [origo]-nak. Mint mondta, a védencét megütő rendőr azzal védekezett, hogy már korábban elhangzott a szabályszerű felszólítás a terület elhagyására, ráadásul - a kézben tartott fényképezőgép ellenére - nem tudta megállapítani, hogy egy riporterről van szó. A rendőr azt is állította, hogy támadó mozdulatot vélt látni a férfi részéről, az pedig, hogy hátrafeszítette a karját, csak a szabályos "elvezető fogás" alkalmazása volt - idézett Futó a határozatból.

A gázspray-t bevető rendőrnél az ügyészség szerint nincs is szó bűncselekményről, mert nem bizonyosodott be, hogy a gázt a másik fotóssal szemben konkrétan, szándékosan alkalmazta volna - ismertette a határozatot az ügyvéd. Vagyis állítása szerint szabályosan, általában fújt a spray-vel, nem célozta meg a Blikk munkatársát. Mindketten azt mondták: a felettesük parancsára léptek fel a tömeggel szemben, és tagadták a túlkapás tényét.

Fellebbez a megvert fotós

Futó Barnabás elmondta, hogy az előírt nyolcnapos határidőn belül panasszal fognak élni a nyomozás megszüntetése ellen, hiszen továbbra is azt akarják elérni, hogy emeljenek vádat a rendőrök ellen. Az ügyvéd azt sem érti, miért nem alkalmaztak szembesítést, ami pont az ilyen esetekben alkalmazható, amikor a két fél homlokegyenest mást állít.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az [origo]-nak arra a kérdésére, hogy miért nem volt bizonyító erejű a fotós megütéséről készült fotó, annyit mondott: ezeket a képeket a helyszínen készül videofelvételekkel együtt figyelembe vették és felhasználták. Ezek, valamint más bizonyítékok alapján jutottak arra a végeredményre, hogy egyik rendőr esetében sem bizonyítható a jogsértés. A szembesítésre pedig szerinte azért nem került sor, mert ez nem kötelező, hanem mérlegelés alapján igénybe vehető eszköz - mondta a szóvivő, aki további információkat nem közölt arra hivatkozva, hogy az ügy a határozat megtámadására nyitva álló határidő elteltéig még nem zárult le.

Gergely Zsófia

KAPCSOLÓDÓ CIKK