A tűzoltó zsebét hiába forgatná ki az orvos

Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlannak tartja a rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szervezete, hogy a szolgálat közben megsérült rendőröktől és tűzoltóktól is vizitdíjat szedjenek -, ahogy az Egis Gyógyszergyárban történt robbanás után is történt. A kérés valószínűleg teljesülni fog, a miniszter is elismerte ugyanis, hogy pontosításra szorul a jogszabály. A tűzoltó nem is tudna fizetni, mert ha oltani megy, nem vihet magával pénzt.
Vágólapra másolva!

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) nyomatékosan kéri a kormányt és a szakminisztériumot, haladéktalanul módosítsák a vizitdíj fizetésére vonatkozó rendeletet úgy, hogy akik szolgálatteljesítés közben sérülnek meg, mentesüljenek a díj fizetésétől - közölte Kónya Péter, a szervezet elnöke kedden az MTI-vel.

Kónya szerint teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy "egy rosszul kiadott rendelet miatt, amely a vizitdíj fizetését szabályozza, veszélybe kerüljön olyan emberek orvosi ellátása, akik az életüket kockáztatva, hivatásuk ellátása közben, parancsot teljesítve, az állam és az állampolgárok érdekeit szolgálva megsérülnek".

Az FRDÉSZ elnöke azzal kapcsolatban, hogy a budapesti Egis Gyógyszergyárnál bekövetkezett robbanás elhárításakor megsérült tűzoltóktól a kórházban vizitdíjat kértek, felhívta a figyelmet arra: a fegyveres és rendvédelmi szféra hivatásos állományú tagjai, rendeletben szabályozottan, szolgálatuk ellátása közben - többi között a korrupció gyanújának elkerüléséért - értéktárgyat, így készpénzt egyáltalán nem, vagy csak rendkívül korlátozott mértékben tarthatnak maguknál.

Hétfőn a parlamentben Molnár Lajos egészségügyi miniszter is azt mondta, pontosítani kell a jogszabályokon, hiszen az egyértelmű, hogy a munkahelyi balesetben megsérültek után a munkáltatónak kell fizetnie, de az nem, hogy ez milyen módon történjen. A miniszterhez hasonlóan minden parlamenti párt képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a tűzoltóktól vizitdíjat szedtek.

[origo]/MTI