A móri bankrablással gyanúsított W. Róbertet hazugságvizsgálatnak veti alá a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A vizsgálaton nem lehet ott a gyanúsított ügyvédje és nyomozók sem.

A Magyar Hírlap pénteki számában Csizner Zoltán alezredesre hivatkozva azt írja: a többórás procedúrán kizárólag a gyanúsított és a kérdéseket feltevő pszichológus szakember lehet jelen. Sem az ügyvéd, sem pedig nyomozó nem zavarhatja a vizsgálat menetét, nem befolyásolhatja a gyanúsított válaszait, reakcióit.

A poligráfos vizsgálat részleteiről Horváczy Emese, az NNI szóvivője nem nyilatkozott és arra a kérdésre sem válaszolt, hogy a másik gyanúsítottat alávetik-e ennek a vizsgálatnak. Jano Christopher, a másik móri gyanúsított védője a hazugságvizsgálóval kapcsolatban azt mondta: valószínűsíti, hogy N. Lászlót is alávetik majd ugyanennek a későbbiekben a nyomozók, de ennek időpontjáról nem tud.

A rendőrség február közepén jelentette be: új gyanúsítottakat találtak a móri bankrablás ügyében. A gyanújuk az, hogy a W. Róbert küldte el a bankhoz érkezőket, és N. László lőtte le a bankban tartózkodó nyolc embert. Az egyik gyanúsított ügyvédje szerint azonban ez még csak egy elmélet, a szerepeket még tisztázni kell a nyomozás során. Az ügyvéd szerint a harmadik elkövető lehetőségét is vizsgálják. A két gyanúsított vallomásai között pedig komoly ellentétek vannak.

A rablást 2002. május kilencedikén követték el Móron, az ERSTE bank egyik fiókjában. Korábban a rendőrség Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsította a tett elkövetésével.

MTI/[origo]