Neten kotyvaszt füstbombát egy zavargó

Vágólapra másolva!
Letartóztatás esetére szóló jó tanácsokat és füstbombarecepteket is megoszt a március 15-ére készülő tüntetőkkel egy internetes honlap. A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter korábban már jelezte, hogy egyes csoportok gyújtópalackok és füstpatronok bevetését tervezik az ünnepen, a kormányellenes tüntetésre hívó blogon azonban az is kiderül, hogy ezeket a fegyvereket a céltudatos zavargó maga is elkészítheti.
Vágólapra másolva!

"Néhány lájtos cucc" - így jellemzi a március 15-ei tüntetőknek szánt füstbombareceptjeit egy magát "felkelőnek" nevező blogger, aki a nemzeti ünnep alkalmából kormányellenes tüntetésre hívja az ország lakóit. Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter korábban többször utalt arra, hogy egyes csoportok fegyverhasználattól és füstbombáktól sem riadnának vissza, ennek ellenére pénteken azt mondta, hogy a rendőrség garantálni tudja a békés március 15-ét. A békétlenség receptje ugyanakkor már a világhálón van.

A füstbombakészítést magyarázó blog repertoárjában például a sörösdobozból vagy gyufaskatulyából készített különböző füstölgők mellett olyan szódásszifon-bomba is található, amely a leírás szerint 240 decibeles durranással süketíti meg egy időre a rendőröket. De kiemelt helyen szerepel a "szürreális varázslat" névre keresztelt jódos bomba is, amely sűrű lila jódgőzzel festi be és teszi átláthatatlanná a rohamrendőrök plexipajzsát és sisakrostélyát.

Találunk aztán egyszerűbb bombákat is, mint például a sörösdobozban égetett pingponglabda vagy a gazdaboltban beszerezhető műtrágya-alapanyag és cukor keverékéből kotyvasztott füstgránát. Akinek pedig mindez kevés, annak a blogger - ígérete szerint - ennél "keményebb" verziókat is tud ajánlani.

"Ezek a házi készítésű eszközök valóban működnének" - mondta az [origo]-nak a receptek alapján a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának egyik szakértője. A vegyészmérnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sok felsorolt alapanyag, így például a réz-oxid, a jódpor vagy a magnéziumpor nem szerezhető be könnyen, ilyen anyagokat nem vásárolhat akárki. "Például tiszta jódot már nem is árulnak, csak különböző jódkészítményeket, azokból viszont már csak szakképzettséggel lehetne bombát készíteni" - mondta.

A válasz gumilövedék lenne

A vegyészmérnök szerint a felsorolt bombák elvileg valóban veszélyesek lehetnek, a jódgőz belélegzése például nagy mennyiségben tüdővizenyőt okozhat. Az égő műanyagok és más vegyületek füstje szintén lehet mérgező nagy mennyiségben, de a bombák nem veszélytelenek használóikra sem: néhány begyújtós füstbomba könnyen felrobbanhat már kézben, eldobás előtt - figyelmeztetett a szakértő.

Egyértelműen veszélyesnek tartotta a bombákat Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának vezetője is. "Ilyen eszközök nyilván kényelmetlen helyzetbe hoznának minket, de ennek ellenére nem gázmaszkban megyünk biztosítani a helyszíneket, mert alapvetően békés rendezvényekre készülünk" - mondta.

Az osztályvezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a füstgránátdobálásra is képes lenne reagálni a rendőrség. Ez ugyanis egyértelműen a rendőrök elleni támadásnak minősül, ami - mint fogalmazott - "abszolút megalapozza az oly sokszor emlegetett gumilövedék használatát".

Jó tanácsok zavargóknak

A füstbombákat bemutató blog a receptek mellett jó tanácsokkal is ellátja a kormányellenes tüntetőket. Figyelmeztet például, hogy "akciónál" maszkot és kifordított felsőruhát viseljenek a filmező rendőrök miatt, illetve hogy a tüntetők csakis csoportosan mozogjanak, egyedül még a szükségüket se végezzék el.

Akit a demonstráció során a rendőrség előállít, annak azt tanácsolják, hogy hivatkozzon a Nemzeti Jogvédő Alapítványra, és tőle kérjen védelmet. A blog az alapítvány ügyeleti telefonszámát jelöli meg mentsvárként, az ezen hívható segítőszolgálat ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta, csak írásos megkeresésre tudnak bajba jutottaknak jogi segítséget nyújtani.

Dr. Zétényi Zsolt, az alapítvány kuratóriumának elnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy még nem is hallottak erről az említett blogról, és ők senkit nem bíztatnak jogsértésre. "Mi nem azért vagyunk, hogy a jogsértők nyugodtak legyenek, amiért valaki megvédi őket, mi azoknak segítünk, akik önhibájukon kívül kerülnek bajba" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy anyagi nehézségeik miatt sem tudnának zavargásokban letartóztatott jogsértőknek ingyenes jogi segítséget nyújtani.

Visnovitz Péter