Külföldi megfigyelők jönnek március 15-re

Vágólapra másolva!
Nemzetközi megfigyelőket hív Magyarországra március 15-re a Morvai Krisztina nevével fémjelzett Civil Jogász Bizottság, amely a nemzeti ünnep után sem fejezi be munkáját.  A megfigyelők közt ott lesz a svájci Keresztény Néppárt főtitkára is. A kormány szerint Morvai bizottságának politikai szándékai vannak.
Vágólapra másolva!

Mintegy 100-150 külföldi állampolgárt várunk Budapestre március 15-re, akik egy nemzetközi emberjogi megfigyelő-hálózat tagjaiként figyelik az utcai eseményeket, kitüntetett figyelemmel az esetleges rendőri beavatkozásra - közölte kedden Morvai Krisztina, az október 23-i események vizsgálatára létrejött Civil Jogász Bizottság társelnöke.

Morvai azt mondta, a megfigyelők többek között Svájcból, Németországból, Amerikából és Ausztriából érkeznek. Az ötlet Reto Nausetól, a svájci Keresztény Néppárt főtitkárától származik, aki januárban tárgyalt Balog Zoltánnal, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnökével. Morvai szerint Nause maga is Budapestre érkezik 15-én.

Reto Nause korábban az [origo] érdeklődésére azt közölte, hogy pártját nyugtalanították a magyarországi események. Úgy fogalmazott, hogy nem árthat, ha külföldi szervezetek képviselői is jelen lesznek, hogy képet alkothassanak maguknak a történésekről.

Morvai Krisztina szerint "sok feladatuk van még", így az ad hoc bizottságként létrejött CJB március 15. után is folytatja működését, adományokból, alapítványként próbálják meg elérni azt, hogy "megvalósuljon egy civil kontroll a rendőrség felett". A CJB korábban azt állapította meg, hogy az október 23-i fővárosi zavargások fő felelőse a miniszterelnök és a kormány volt, és komoly jogsértések, "brutális rendőri beavatkozások történtek".

Völgyesi Miklós, a szervezet másik társelnöke, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának volt tanácselnöke közölte, levelet küldtek Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Bene László országos rendőrfőkapitánynak, amelyben a rendőrség és a kormány március 15-i tervei iránt érdeklődtek. A CJB vezetői elsősorban arra várnak választ, hogy a rendőrség milyen tömegoszlatási módszerekre készül, és a kormány milyen beavatkozást tervez a nemzeti ünnepen.

A Kormányszóvivői Iroda közleményben reagált Morvai és Völgyesi szavaira, amelyben az áll, a CJB nyílt levelének tartalma "túllép a műfaj szokásos keretein: formájában és tartalmában is egy parlamenti kérdés vagy interpelláció szövegét idézi (...) nehezen minősíthető másnak, mint politikai akciónak".

A rendőrökkel szembeni vizsgálatokat folytató civil szervezet mögött egyértelmű és nem is tagadott pártpolitikai támogatás van, ezen parlamenti erőknek és képviselőknek pedig megvan a lehetősége, hogy a levélben szereplő kérdéseket megfogalmazzák az Országgyűlésben - olvasható a közleményben.

[origo]/MTI