Nem a kiugrott fideszes írta a nyílt levelet

Vágólapra másolva!
Nem Ambrus Zoltán független Heves megyei közgyűlési képviselőtől származik az a levél, amelyet egy, feladóként az ő nevét feltüntető e-mail címről küldtek el hétfőn a Magyar Távirati Irodának - közölte maga a képviselő.
Vágólapra másolva!

"Visszaéltek a nevemmel, nem küldtem semmilyen nyílt levelet" - hangsúlyozta az MTI tudósítójának nyilatkozva Ambrus Zoltán. A politikus úgy vélekedett: olyanok írhatták a nevében a levelet, akiknek érdekében áll az ügy melegen tartása. A levél tartalmát ismeri, ám - mint mondta - a leírtakat tartalmilag nem kívánja értékelni.

Az ismeretlen szerző által írt levélben egyébként az szerepel, hogy a képviselőt a Fideszen belüli hatalmi törekvések, a pénzért és pozíciókért folyó kíméletlen harc késztette a Heves megyei Polgári Frakció elhagyására és átszavazásra.

Ambrus Zoltán a megyegyűlés február 23-i ülésén lépett ki a Polgári Frakcióból, majd szavazatával lehetővé tette a szocialista Sós Tamás megválasztását az addig mandátumegyenlőség miatt működésképtelen Heves Megyei Közgyűlés élére. Ezt követően Orbán Viktor a Fidesz elnöke árulónak nevezte az átszavazó képviselőt.

A Fidesz vezette Heves megyei Polgári Frakció a választási bizottságnál megtámadta Ambrus mandátumát. Arra hivatkoztak, hogy a frakciószabályzat szerint elveszíti mandátumát az a képviselő, aki kilép a frakcióból.

Ugyanakkor sem a területi, sem a választási bizottság nem adott helyt a Fidesz panaszának, sőt azt elutasította a bíróság is, így Ambrus Zoltán továbbra is a közgyűlés tagja.

Az MTI az ügyben érintettek és az előfizetők elnézését kéri amiatt, hogy egy elektronikus postán érkezett, utólag hamisnak bizonyult levelet hitelesnek fogadott el.