Egymásba botlanak majd az ünneplők

2007.03.14. 16:00

Egymást keresztezhetik a különböző érzelmű ünneplők március 15-én a fővárosban, de a rendőrség azt ígéri, ügyel a forgalomra. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint a rendőrök inkább lakásból figyelnek majd, és igazából úgyis ma dől el, hogy lesz-e zavargás vagy sem. A félig kiürülő főváros a betörőknek kedvezhet, de a hatóságnak állítólag lesz kapacitása ennek kezelésére is.

Valójában ezekben az órákban dől el, hogy lesznek-e zavargások március 15-én - jelentette ki az [origo]-nak szerdán délben Tarjányi Péter rendőrségi szakértő. Elmondása szerint ugyanis a rendőrségnek preventív módon, március 13-14-én kell bebiztosítania, hogy ne legyen igazuk azoknak, akik az őszi eseményekhez hasonló, erőszakos tüntetéseket jósolnak. "Ha a titkosszolgálatnak pontos információi vannak arról, hogy kik készülnek ilyesmire, akkor őket meg kell találniuk, nem pedig megvárni, amíg elmennek a rendezvényekre" - mondta Tarjányi, aki szerint ez a világ minden országában így zajlik.

Mivel Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter az elmúlt hónapokban többször utalt rá, hogy egyes csoportok ezen a napon támadásokra készülnek, a rendőrségi szakértő szerint három lehetséges forgatókönyv lehetséges. Az egyik, hogy a titkosszolgálati információk alapján a rendőrség elfogja a deviáns személyeket, csoportokat és ennek eredményeként rend lesz az ünnepnapon. "Másrészt az is előfordulhat, hogy nem sikerül előzetesen lépni és balhé lesz, de ebben az esetben minden állampolgár joggal teheti fel a kérdést, hogy mégis miért történhetett ez meg" - magyarázta. Míg szerinte a harmadik verzió az, hogy semmilyen rendőrségi akció nem lesz az ünnep előtt, és mégsem lesz rendbontás. "Akkor viszont az merül fel, hogy valójában csak blöff lett volna a kormányzat részéről, hogy konkrét veszélyről beszéltek" - tette hozzá.

Szilvásy György kancelláriaminiszter szerdai sajtótájékoztatóján is beszélt a konkrét fenyegetettségről. Azt mondta, hogy az illetékes hatóságoknak tudomásuk van arról, hogy szélsőséges csoportok rendbontásra készülnek a nemzeti ünnepen. "Nagyon jelentős rendbontásra nem számítok" - tette hozzá Szilvásy.

Bár állítólag nincs köztük összefüggés, szerdán sorra jelentették be a rendőrök, hogy fegyvereket és más veszélyes eszközöket találtak különböző magánlakásokban Budapesten és vidéken egyaránt. Egy VI. kerületi, a Kossuth téri tüntetőkkel állítólag kapcsolatban álló fiatalember lakásán pedig Molotov-koktél-gyárra bukkantak. További részletek.

Összeérnek a rendezvények

Csütörtökön és az ünnepet követő hosszú hétvégén több száz rendezvény zajlik majd a fővárosban, ezek egy része párhuzamosan vagy közvetlenül egymás után, és közben több felvonulást is tartanak. Így többször is találkoznak majd az egyes rendezvények résztvevői, például, aki elmegy a Főpolgármesteri Hivatal Petőfi-szobornál tartott megemlékezésére, távozás közben jó eséllyel belefuthat azokba, akik a Fidesz rendezvényére igyekeznek.

Fotó: MTI

Mozgó rendezvények is lesznek: a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség felvonulása - amelynek lelkipásztora a MIÉP egykori alelnöke, ifjabb Hegedű Lóránt - a Szabadság térről indulva végighalad a Nemzeti Múzeum felé, ami nagyon közel esik az állami ünnepségek helyszínéhez. Egész délután és este róják majd járműveikkel a várost a motorosok is, hiszen előbb, 14-16 óráig a Nemzeti Érzelmű Motorosok vonulnak fel, majd a Gój Motoros Egyesület következik 16 órától este nyolcig.

A Kossuth téri tüntetőkből alakult Forradalmi Nemzeti Bizottmány több eseményt is tervez, szimpatizánsaiknak valahogy szintén át kell jutniuk egyikről a másikra. A MIÉP pedig nyíltan bejelentette, hogy a Hősök terén 13 órától egészen estig tartó megemlékezésének résztvevői "átszivárognának" a Fidesz Erzsébet hídnál tartott ünnepségére.

Lakásokból figyelnek és elvegyülnek

A BRFK kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint a rendőrök minden egyes rendezvényen ott lesznek és biztosítani fogják, beleértve a mozgó, felvonulásos eseményeket is. Ezeket kísérik, és ha olyan közlekedési csomóponthoz érkeznek, ahol erre szükség van, időszakosan le is állíthatják a forgalmat az áthaladásukhoz.

Tarjányi Péter rendőrségi szakértő szerint a jelenlegi felfokozott és ellenséges hangulat miatt a rendőrség nem akar majd nagy jelenlétet mutatni. "A hatni, de nem látszani elv alapján fognak dolgozni március 15-én, vagyis igyekeznek elrejtőzni, de ott lenni, ha baj van" - magyarázta. Ezért valószínűleg főként civil ruhás rendőrökkel és a vonulási útvonalak mentén elhelyezett egységekkel fognak dolgozni, tehát különféle szervek épületeiből vagy akár magánlakásokból fogják szemmel tartani a demonstrálókat. "Iszonyatosan le lesz terhelve a rendőrség, mert 96 órán át végig a topon kell lennie" - tette hozzá.

Előre bejelentettek egy kordonbontást

Az első konfliktusra akár már rögtön a hivatalos zászlófelvonás után sor kerülhet a Kossuth téren, hiszen az alig pár napja alakult új jobboldali párt, a Gorka Sebestyén által vezetett Új Demokratikus Koalíció szerdán közleményben tudatta, hogy 15-én délelőtt fél tizenegykor megkísérlik megkoszorúzni a kordonnal elkerített téren Kossuth Lajos szobrát. Át szeretnének jutni a kordonon, amely - mint írják - illúzióik szerint talán mégis megnyílik előttük. A rendőrségi és a szolgálati törvény szerint azonban a rendőrök az általuk lezárt területre nem engedhetik be őket.

Ki vigyáz majd az üres lakásokra?

A mostani négynapos hétvégén nagyon sokan elutaznak a városból, a rendőrség pedig főként a megemlékezések rendjére koncentrál, így adódik a kérdés: marad-e elég rendőr az egyéb bűncselekmények megakadályozására. A BRFK kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint igen, mert a rendezvények biztosítása ezekben a napokban az alapvető feladatuk ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy csak ezzel foglalkoznának.

Az [origo]-nak Tarjányi Péter is azt mondta: valószínűnek tartja, hogy egyes bűnözői körök ezt kihasználva megpróbálnak lakásokba betörni, és szerinte igenis meg lehet osztani a rendőri erőket. "Nagyon le lesznek terhelve, ezért - főként az időtényező szempontjából - korlátozottan tudnak majd beavatkozni más eseteknél, bár biztosan meg fogják próbálni" - tette hozzá.

Gergely Zsófia

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK