Tíz hónapot kapott a tűzoltót megrúgó hídmászó

Vágólapra másolva!
Első fokon 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki még 2004 novemberében felmászott a Szabadság hídra, és fejbe rúgta a mentését végző tűzoltókat. A vádlott sérelmezte, hogy a tűzoltók lecigányozták, a bíró szerint ezt a vádlott kezdte.
Vágólapra másolva!

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt marasztalta el a bíróság, amiért felmászott a Szabadság hídra, és fejbe rúgott két, a segítségére érkező tűzoltót. A nem jogerős ítélet szerint J. Tamásra 10 hónap felfüggesztett börtönt és 250 ezer forint pénzbüntetést szabtak ki, és 40 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetni - közölte a Lánglovagok.hu tűzoltósági portál.

J. Tamás 2004. november 12-én délután magánéleti problémái miatt mászott fel a fővárosi Szabadság hídra. A rendőri jelentés szerint a helyszínen sérelmezte, hogy a tűzoltók lecigányozták, fennhangon közölte, hogy egy kisebbségi újságnál dolgozik, feljelenti a tűzoltókat, és minden kapcsolatát felhasználja azért, hogy elmarasztalják őket.

"Ön kezdte el a cigányozást" - mondta a bíró, hozzátéve, hogy a származás az adott helyzetben lényegtelen kérdés: "Kit érdekel, hogy ki cigány és ki nem, a hídon mindenkit az érdekel, hogy minél előbb lejöjjön onnan, illetve minél előbb helyreálljon a forgalom" - jelentette ki az ügyben eljáró bíró.

Az ítélet indoklása szerint ha a vádlott a hídon nem bántalmazza a tűzoltókat, hanem csak aktívan ellenáll nekik, már akkor is elköveti a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot, amiért három évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető. A vádlott az ítélet ellen enyhítésért fellebbez. Ha az ügyészség úgy dönt, hogy súlyosbítást kérnek, akkor a bíróság másodfokon akár 4 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést is kiszabhat.