Aggódnak a Morvai által hívott külföldiek

Vágólapra másolva!
Szomorúnak tartja a Parlament körüli kordont az egyik külföldi megfigyelő, akit a Morvai Krisztina nevével fémjelzett bizottság hívott meg Magyarországra. A megfigyelők elmennek a Fidesz megemlékezésére is.
Vágólapra másolva!

"Október óta válság van Magyarországon" - jelentette ki Alain Terrenoir, a Páneurópai Unió elnöke, a Fidesz és a Morvai Krisztina által vezetett Civil Jogász Bizottság meghívására érkezett nemzetközi megfigyelők egyike, miután a parlamentben találkozott Balog Zoltánnal, az emberi jogi bizottság elnökével. Terrenoir azt mondta, ő nem kíván ítéletet mondani a magyar politika felett, mert - mint mondta - ő "csak egy szolidáris európai".

"Mint európai demokrata, nagyon elszomorítónak találom, hogy a népképviselet helyét hónapok óta kordon zárja el" - mondta Reto Nause, a svájci Kereszténydemokrata Néppárt főtitkára. Nause szerint az eddigi megemlékezések - Nause részt vett a Szabadság téri református egyházközség felvonulásán - nem lépték túl a demokratikus és törvényes kereteket.

A főtitkár reméli, jelenlétükkel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy békés legyen az ünnep. A megfigyelők egész nap a várost járják, és részt vesznek a Fidesz négy órakor kezdődő rendezvényén is.

Morvai Krisztina korábban azt mondta, mintegy 100-150 külföldi állampolgárt várnak Budapestre, március 15-re, akik egy nemzetközi emberjogi megfigyelő-hálózat tagjaiként nézik az utcai eseményeket, kitüntetett figyelemmel az esetleges rendőri beavatkozásra.

Az október 23-i események vizsgálatára létrejött Civil Jogász Bizottság társelnökeként nyilatkozó Morvai azt mondta, a megfigyelők többek között Svájcból, Németországból, Amerikából és Ausztriából érkeznek. Az ötlet Reto Nausetól, a svájci Keresztény Néppárt főtitkárától származik, aki januárban tárgyalt Balog Zoltánnal, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnökével. Morvai szerint Nause maga is Budapestre érkezik 15-én.