A rongálást elismerte Budaházy

Vágólapra másolva!
A rongálást elismerte, de a tízmilliós kárértéket vitatta a rendőrségen a március 15-én elfogott Budaházy György, aki azt is tagadta, hogy internetes kiáltványával államellenes bűncselekményt szervezett volna. A rendőrség szerint a férfi elfogása csak ürügy volt a rendbontóknak, akik ennek híján is találtak okot a zavargásra. A rendőrség kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását.
Vágólapra másolva!

Részben elismerte Budaházy György azokat a cselekményeket, amelyekkel a rendőrség gyanúsítja. Elismerte, hogy részt vett tavaly szeptember 18-án a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásában - közölte pénteken Bene László országos rendőrfőkapitány, aki szerint Budaházy csak a tízmillió forintos kárértéket vitatta.

Budaházy elismerte azt is, hogy tőle származnak az interneten az ő nevével megjelent nyilatkozatok, amelyekben többek között Budapestet körülzáró útblokádra szólított fel. Azt ugyanakkor tagadta, hogy ezekkel ő az alkotmányos rend megdöntését készítette volna elő, vagyis államellenes bűncselekményt követett volna el -, ami miatt ugyancsak keresték.

A Budaházy védelmét ellátó Nemzeti Jogvédő Alapítvány közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda két bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg Budaházyt: jelentős kárt okozó rongálás bűntettével, továbbá egy március 3-i, több internetes portálon megjelent "Hazafiak, magyarok, testvéreim" című írás és hangfelvétel miatt alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével.

Budaházyt a rongálás és az államellenes bűncselekmény gyanúján kívül a 2002. július 4-i Erzsébet hídi útlezárással kapcsolatban is körözték, mert nem jelent meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt az ellene közérdekű üzem működésének megzavarása miatt kezdeményezett eljáráson.

Bene szerint csak ürügy volt

A zavargások azt követően kezdődtek csütörtökön, hogy tüntetők egy csoportja a rendőrség Aradi utcai épületéhez vonult, és Budaházy szabadon bocsátását követelte. A Fidesz ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy ki kell vizsgálni, milyen szerepet játszott az események alakulásában, hogy éppen a nemzeti ünnepen tartóztatták le Budaházyt, akit már régóta köröztek, és annak ellenére nem kaptak el, hogy nyilvánosan is szerepelt.

A rendőrség még csütörtök este cáfolta, hogy szándékosan a nemzeti ünnepre időzítették volna Budaházy elfogását, mintegy provokációképp. Közölték, hogy valamennyi rendőri szerv tudott a körözésről, a szolgálatot teljesítő rendőrök pedig felismerték a parókát és napszemüveget viselő férfit. Bene lászló szerint Budaházy elfogása "ürügynek jó volt" a rendbontók számára, de ha ez nem következik be, találtak volna másikat.

Az országos főkapitány a Fidesz felvetésére azzal válaszolt, hogy a rendőröknek nincs mérlegelési lehetőségük, amikor egy körözött személy őrizetbe vételéről van szó. Azt pedig, hogy miért nem akkor fogták el, amikor októberben Budaházy felszólalt a Parlament előtti színpadon, azzal magyarázta Bene, hogy akkor a színpadon nem voltak meg a feltételek ehhez. Távozáskor akarták őrizetbe venni, ám "ügyesebb volt, mint mi". A főkapitány szerint most sem a tömegben, hanem attól távolabb vették őrizetbe a férfit. Két vele lévő társa közül csak az egyiket állították elő, őt is csupán tanúvallomásért, majd elengedték. Budaházynak ugyanakkor kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését.