Vádat emelnek a Molotov-koktél gyártó férfi ellen

Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás az ellen a 19 éves fiatalember ellen, aki a gyanú szerint Molotov-koktélokat gyártott budapesti lakásában.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) terrorizmus és extrémizmus elleni osztálya fiatalember ellen közveszély okozás előkészülete miatt indított nyomozást lezárta, és az iratokat csütörtökön vádemelési javaslattal továbbította a VI-VII. kerületi ügyészségnek - mondta az NNI szóvivője.

A rendőrség korábbi közlése szerint a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve múlt kedden fogták el a fiatalembert, aki a bérelt lakásban egy hónapja készült robbanó benzines palackok gyártására. Ezeket március 15-én a rendőrök ellen akarta használni, illetve osztogatni akarta azoknak, akik szintén ott vannak a tüntetésen.

A lakásban tartott házkutatás során 56 ásványvizes és 25 egyéb üveget, és a Molotov-koktél gyártásához szükséges más segédanyagokat (méretre szabott dugót, kanócnak való rongyot és benzint) találtak.

A 19 éves P. György, aki a nála talált névjegykártya szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja, azt tervezte, hogy Molotov-koktélokkal tartja távol az esetleges zavargások résztvevőitől a rendőröket a március 15-i rendezvényeken - közölte Horvácy Emese.