Vasvillával támadt a tűzoltókra egy férfi

2007.03.25. 12:49

A megmentésére érkező tűzoltókra támadt egy férfi Nyíregyházán. Vasvillával szurkálta, ütötte a tűzoltóautót, amelyben százezer forintos kár keletkezett.

Vasvillával támadt a tűzoltókra egy férfi Nyíregyházán - közölte a katasztrófavédelem
szóvivője az MTI-vel vasárnap. A tűzoltókat és a mentőket azért hívták ki, mert az illető megnyitotta a gázpalackot, feltehetően öngyilkossági szándékból.

A férfi azonban rátámadt a mentőkre, majd könnyebb sérülést okozott egy tűzoltónak - mondta Dobson Tibor. A támadó ezután kiment az épületből, vasvillát ragadott, és a tűzoltóautóban ülőket fenyegette, a járművet ütötte, szurkálta - tette hozzá a szóvivő, aki azt is elmondta, hogy évente 8-10 hasonló támadás éri a tűzoltókat.
   
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a férfi ellen rongálás és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás. A tűzoltóautóban százezer forintos kár keletkezett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK