Kifinomult trükkökről ír az NBH évkönyve

Vágólapra másolva!
Folyamatosan bővül a hazai kábítószerpiac - derül ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) elmúlt évi tevékenységét értékelő, az interneten nyilvánosságra hozott évkönyvből. A dokumentum azt is tartalmazza, hogy az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt az olyan afrikai országokból érkezők száma, akik - magyarországi tartózkodásuk legalizálása érdekében - "névházasságot" kötöttek. Az évkönyv mindkét területen kifinomult módszereket ismertet.
Vágólapra másolva!

A kábítószer adta lehetőségeket most újabb bűnözői körök szeretnék kihasználni, az illegális piacot ellenőrző csoportok azonban őrzik pozíciójukat - olvasható az évkönyvben. A kialakult versenyhelyzetben döntő jelentőségű lesz a bűnözői körök befolyásoló, érdekérvényesítő képessége.

Az NBH tavaly ellenőrzött egy kábítószer-kereskedelmet folytató, kiterjedt külföldi kapcsolatokkal rendelkező bűnözői csoportot. A társszervekkel végzett ellenőrzés során megállapították, hogy a kábítószercsempész-hálózatot irányító magyar állampolgárok magyarországi cégeik mellett egy szomszédos országbeli, illetve egy nyugat-európai államban működő gazdasági társaság közreműködésével leplezték illegális akcióikat.

Azt írja a Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyve, hogy a vállalkozásokat fiktív tranzakciók utáni áfa-visszaigénylésre, úgynevezett "körhinta"-típusú áfacsalásra is felhasználták a bűnözők. Ennek lényege, hogy egy magyarországi kft. által gyártott, gyenge minőségű árukat külföldi cégek közreműködésével "körbeutaztatják", és így minden országban jogosulatlanul visszaigénylik az általános forgalmi adót.

Az NBH elemzése szerint tavaly jelentősen emelkedett az EU külső határainál elkobzott csempészáru mennyisége: a lefoglalt áru mintegy 30-40 százaléka cigaretta volt. A tagországok becslései alapján az EU központi költségvetésének évente 200 millió euró kárt okoz a cigarettacsempészetből adódóan elmaradt vám- és adóbevétel.

Az elemzés leír egy új módszert is, amely ugyan a cigarettacsempészetben vált be, de valószínűleg sok más áru esetében is alkalmazzák: a bűnözői kör külföldi szállodában dolgozó kapcsolata révén folyamatosan megszerezte a szállóból kijelentkezők névsorát, majd a csempészek ezeket a neveket felhasználva címezték az illegális árut tartalmazó csomagokat. A külföldi kapcsolat - munkaköréből adódóan - átvehette a küldeményeket, így a csempészáru akadálytalanul célba jutott.

Az NBH szerint az intellektuális bűnözés egyre erősödik a cigarettacsempészetben, mert alacsony rizikóval magas profitot tudnak szerezni az uniós tagállamok eltérő adózási rendszerei miatt, valamint azért, mert a közösségen belül hiányzik az egységes ellenőrző és szankcionáló rendszer.

A Vám- és Pénzügyőrség 2006-ban több mint egymillió karton cigarettát foglalt le. Iparági felmérések szerint ebben az évben a Magyarországon forgalomba került csempészett cigaretta arányát a tavalyi 22-ről 11 százalékra sikerült leszorítani.

Új módszerek az illegális migrációban

Az elmúlt időszakban ugrásszerűen megnőtt az olyan afrikai országokból érkezők száma, akik - magyarországi tartózkodásuk legalizálása érdekében - "névházasságot" kötöttek - derül ki az NBH évkönyvéből.

Mint írják, az érintett személyek illegálisan érkeztek az országba, és az illetékes idegenrendészeti hatóságnál különböző jogcímeken tartózkodás iránti kérelmet nyújtottak be. Amikor a hatóság ezt a kérelmet a feltételek hiányában elutasította, az érintett külföldiek "névházasságot" kötöttek magyar állampolgárságú nőkkel, majd családegyesítő vízum iránti kérelmet adtak be. Az esetek többségében a kérelmezők ügyében egy budapesti ügyvédi iroda járt el - teszi hozzá a hivatal.

Új módszer az is, hogy egyes ázsiai országok állampolgárai közül először a feleség érkezik Magyarországra, majd a menekültstátus megszerzését követően megjelenik a férje is, és családegyesítésre hivatkozva letelepedési engedélyért folyamodik.

Az NBH elemzése szerint Magyarország több távol-keleti állam számára egyre inkább célországgá válik, és egyre gyakrabban jelentkeznek a kifinomult módszerek, a korrupciós törekvések. A hivatal információi szerint az illegálisan Nyugat-Európába igyekvő migránsok szállítására egyes embercsempész csoportok újabban igénybe veszik a Dunán közlekedő teherszállító hajókat.

A módszer lényege: a Magyarországon áthaladó folyami uszályok kapitányai maguk választhatják ki, hogy az illetékes szervektől melyik kikötőnél kérik a vízi jármű kiléptetését, ezt az északi folyószakaszon például Esztergomnál vagy Komáromnál tehetik meg. Útlevélkezelésre ezt követően már csak Pozsonyban vagy Bécsben számíthatnak, így útközben gyakorlatilag kockázat nélkül vehetnek fel a fedélzetre migránsokat vagy csempészárut.

Az illegális migráció megjelenési formái közül a törvényesen működő utazási irodák "vízumüzletei", a beutazási és a tartózkodási tilalom névváltoztatással történő kijátszása, a Magyarországon keresztül Délnyugat-Európába irányuló szervezett embercsempészet, valamint a hamis tartózkodási engedéllyel történő utaztatás a leggyakoribbak. A jogsértő tevékenységek az esetek egy részében csempésztevékenységgel - ember, kábítószer, benzin, cigaretta -, illetve esetenként korrupciós törekvéssel egészülnek ki.