Mikola szerint háborút okoz a Lipót bezárása

Vágólapra másolva!
A  kórházak fele már aláírta a ágyszámcsökkentéseket szentesítő  szerződéseket - jelentette be pénteken az egészségügyi tárca. Több olyan kórház amelynek fideszes önkormányzat a fenntartója, záradékot csatolt a szereződéshez. A Fidesz pénteken is hangsúlyozta a finanszírozási szerződéseket gyorsan és diktátumszerűen irtaja alá a tárca.
Vágólapra másolva!

Péntekig a kórházak fele írta alá az ágyszámcsökkentéseket jóváhagyó finanszírozási szerződéseket - jelentette be az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. Horváth Ágnes ezt arra reagálva közölte, hogy a Fidesz a héten többször is szóvá tette, hogy a tárca későn, ráadásul diktátumszerűen küldte ki a szerződéseket.

Több fideszes önkormányzat azonban csak záradékkal ellátva írta alá a szerződést, amelyben különféle nehézségekre hívták fel a figyelmet. Záradékkal látta el a szerződést többek között a kaposvári, a makói, a szentesi és a deszki kórház fenntartója. A salgótarjáni kórházat fenntartó Nógrád megyei önkormányzat egy nyilatkozatot csatolt hozzá, amelyben a finanszírozás újratárgyalását kezdeményezi. Hajdú-Bihar megyében a három kórházából csak egy, a berettyóújfalui írta alá a szerződést. A Debreceni Egyetem (DE) orvoscentrumában a hét végén döntenek, a debreceni Kenézy Gyula Kórház főigazgatója pedig azt közölte: várhatóan nem írja alá a dokumentumot.

Az intézményeknek a kórházreform miatt kell hétfőig új finanszírozási szerződést kötniük az OEP-pel. Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint ugyanis április elsejétől több kórház, kórházi osztály és közel 16 ezer kórházi ágy szűnik meg. A megváltozott helyzetre pedig értelemszerűen nem érvényesek a korábbi kapacitásokra kötött OEP-szerződések.

A Fidesz a határidő rövidsége miatt pénteken bejelentette: szombatra az egészségügyi bizottság összehívását kezdeményezi. Mikola István, a párt egészségpolitikusa ezt azzal indokolta, hogy a szerződéstervezetek hiányosak. A politikus szerint nem tartalmazzák a járóbeteg-szakellátásra vonatkozó fejezeteket, másrészt nem szabják meg azt a betegszámot, ameddig az OEP finanszírozza az ellátást.

A politikus elmondta: keresetlevelet nyújtanak be a Fővárosi Bírósághoz egyrészt az ágyszámcsökkentésről szóló határozatot kifogásolva, másrészt megtámadják a hiányos finanszírozási szerződést is. Mikola szerint a kórházak fenntartói és működtetői azt várják a bíróságtól, hogy függessze fel az egészségügyi reform kórházakra vonatkozó fejezeteinek végrehajtását.

Mikola beszélt a kórházberázásokról is. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetről (OPNI) például azt elmondta: ha azt bezárják, "itt háború lesz, ezt nem lehet megtenni". A politikus szerint minden olyan kórházért küzdenek, amelyet "meglehetősen alattomos, lopakodó módon a tárca leültetni készül".

Schvarcz Tibor, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke azt közölte: az MSZP nem támogatja a rendkívüli ülés összehívását. A kormánypárti politikus szerint az egészségügyi bizottság hétfőn dönthet arról, hogy tárgyal-e erről a kérdésről. Horváth Ágnes pedig azt mondta: a szerződések nem hiányosak, a Fidesz által hiányolt részek akkor kerülnek bele, ha az intézmények már kialakították belső struktúrájukat. Horváth szerint az új szerződéseket megéri aláírni, mivel a kórházak 60 százalékának javul a finanszírozása annak hatására.

[origo]/MTI