Ismét Kolompár Orbán lett az OCÖ elnöke

Vágólapra másolva!
Kolompár Orbánt 29 igen, 1 nem és 23 tartózkodás mellett választották az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének. A régi-új elnök székfoglalójában kifejezte, a rivális Farkas Flóriánra is számít, aki azonban azt mondta, a választás nem a cigányság, hanem a hatalom akaratát tükrözi.
Vágólapra másolva!

Kolompár Orbán korábbi elnököt választotta az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetőjének a szervezet közgyűlése szombati Budapesten tartott alakuló ülésén, Farkas Flórián, a Lungo Drom vezetője 24 szavazatot kapott. Kozák János, az OCÖ előző, március 13-i alakuló közgyűlése által érvénytelenül megválasztott elnöke előzőleg közölte: nem kíván jelölt lenni és Kolompár Orbánt, az MCF vezetőjét jelöli az országos önkormányzat élére.

Kolompár Orbán székfoglaló beszédében széles társadalmi összefogást hirdetett, és kijelentette: az országos önkormányzat közgyűlésének munkájában a Lungo Dromra és Farkas Flóriánra is számít. "Ma nem Kolompár Orbán nyert, hanem a roma társadalom, és ez a nap üzenet minden cigány ember számára, hogy a roma politika bölcsebb lett" - mondta az OCÖ újraválasztott elnöke.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke azt mondta: az alakuló ülésen hozott döntések, így Kolompár Orbán elnökké választása nem a magyarországi cigányság, hanem a hatalom akaratát tükrözi, és Kolompár Orbán a kormányzat segítségével lett elnök. A fideszes parlamenti képviselő semmilyen pozíciót nem kívánt elfogadni, mint mondta, frakciója "semmilyen formában nem kíván együtt dolgozni ezzel az országos önkormányzattal".

Az 53 fős testületben a márciusi voksoláson a Lungo Drom kapott többséget, 28 képviselőt juttattak a grémiumba. Az alakuló ülésen azonban az MCF jelölte elnöknek a Lungo Drom színeiben mandátumot szerzett Kozák Jánost. Így, a képviselő, és fia, ifjabb Kozák János "átállásával" 27-26 arányban a Kolompár Orbán vezette szervezet felé billent a mérleg. A közigazgatási hivatal kedden határozott úgy, hogy az ülést törvénytelenül tartották meg, ezért megismételtették. A hét folyamán két újabb lungo dromos képviselő is az MCF táborát erősítette, így 29 fősre duzzadt az MCF választási szövetség tábora.