Csak záradékkal írták alá az OEP-szerződéseket

Vágólapra másolva!
A szerződésekbe illesztett záradékban találták meg a kórházreform elleni tiltakozás formáját az ágyszámcsökkentéssel súlytott kórházak. Az április 1-től hatályos új finanszírozási szerződésekben több intézményvezető belefoglalta a további tárgyalásra és változtatásra való igényét. Közben néhány megyei önkormányzat azt tervezi, hogy bíróság elé viszi a kórházreform ügyét.
Vágólapra másolva!

Sok kórház csak záradékkal együtt volt hajlandó aláírni az április 1-től hatályos új finanszírozási szerződéseket az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Az intézmények többsége a kiegészítésekkel a szerződésbe foglalta az ágyszámcsökkentéssel és területi átszervezésekkel kapcsolatos fenntartásait, illetve igényét a további tárgyalásra és változtatásokra.

Közben több ellenzéki vezetésű önkormányzat jelentette be, hogy bár a betegek érdekeire hivatkozva kórházaik már aláírták a szerződéseket, utólag a Fővárosi Bíróságon is megtámadnák a kórházreform egyes lépéseit. Bírósághoz fordul az ágyszámcsökkentés és az új finanszírozási rend miatt a Zala megyei és a Nógrád megyei önkormányzat, ez utóbbi emellett a finanszírozás újratárgyalását is kezdeményezi. De újratárgyalást kezdeményez a szerződésbe foglalt záradékban a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma is, amely további 159 klinikai aktív ágyra és az azokhoz tartozó teljesítményvolumen elszámolhatóságára tart igényt.

Országszerte születtek záradékkal ellátott szerződések, így például Vas, Somogy, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében. Az aláírók sok helyen hangoztatták, hogy diktátumnak tartják az OEP által kínált szerződést, amelyet csak kényszerből, az ellátás folytonosságának biztosítása érdekében fogadnak el.

A Bács-Kiskun megyei kórházban és a debreceni Kenézy Gyula Kórházban még pénteken is úgy tűnt, hogy egyáltalán nem fogják aláírja az OEP által kínált, a korábbihoz képest alaposan megkurtított finanszírozási szerződést. Szombatra azonban mindkét intézmény megváltoztatta az álláspontját, itt is a záradékban találták meg a tiltakozás elfogadható formáját.

"A betegek érdekét vettük figyelembe akkor is, amikor a csütörtökön nem írtuk alá az ultimátumszerűen megküldött szerződést, de az aláírásnál is, hiszen a fenyegetések, többek között az, hogy szerződés nélkül kizárják a kórházat a pályázatokból, beláthatatlan következményekkel jártak volna" - mondta Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei kórház működéséért felelős megyei közgyűlés fideszes elnöke.

Az új OEP-szerződések aláírásának határideje szombat éjfélkor járt le, bár az MTV Híradója az Egészségügyi Minisztérium szóvivőjére hivatkozva úgy tudja, hogy a kórházak még akár hétfőn is aláírhatnák a dokumentumokat. Ha egy kórház ezt nem teszi meg, a jövőben jóval kevesebb támogatással működhet csak tovább.

MTI / [origo]