Afrikai határsértőket fogtak el Csongrádban

Vágólapra másolva!
Két csoportban, összesen kilenc, különböző afrikai országokból származó határsértőt fogtak el a határőrök szombaton Csanádpalota és Nagylak közelében. Az afrikai fiatalok azt hitték, Hollandiában vannak.
Vágólapra másolva!

Az első csoport tagjait, összesen öt embert, a járőrök nem sokkal éjfél után fogták el, amikor éppen Csanádpalota belterületén gyalogoltak - mondta Kunos Gyula, az orosházi határőr-igazgatóság sajtóreferense.

Az öt, 20-25 éves férfi - új guineai, csádi, nigériai, libériai állampolgárok - meghallgatása épphogy csak elkezdődött, amikor a határőrök hőkamerájukkal egy újabb kisebb csoportra lettek figyelmesek, amelynek tagjai Nagylak határában, a csatornán átgázolva, illegálisan lépték át a magyar-román határt - közölte a százados.

A járőrök a határsértőket, akik közül ketten mezítláb voltak, a határtól pár száz méterre el is fogták. A négy fiatal férfiről kiderült, szintén Afrikából érkeztek, kongói, ghánai, illetve zimbabwei állampolgárok - mondta a sajtóreferens.

A határőrök a csoportok tagjainak meghallgatásakor sok érdemi információhoz nem jutottak, mivel a határsértők többsége csak törzsi nyelven beszél, és a fiatal férfiak közül páran saját születési dátumukat sem ismerték. Annyit sikerült megtudni, hogy a Csanádpalotán elfogottak úgy tudták, Hollandiában vannak.