Kivizsgáltatná a Fidesz az OVB pártatlanságát

Vágólapra másolva!
A Fidesz arra kéri a kormányt, vizsgálja ki, pártatlanul működik-e az Országos Választási Bizottság, amely az ellenzéki párt több népszavazási kérdését is visszautasította. A kormány úgy reagált: a Fidesz az alkotmánnyal vitatkozik, és ebben nem vesznek részt.
Vágólapra másolva!

A múlt héten a Fidesz lemondásra szólította fel az Országos Választási Bizottság elnökét, most pedig arra kéri a kormányt, hogy tegyen lépéseket a bizottság függetlenségének és pártatlanságának a helyreállítására - mondta Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor szerint Szigeti Péter, az OVB elnöke és az általa vezetett testület politikailag elfogultan működik, és sorozatosan a Fidesz kárára dönt a népszavazási kérdésekben. A kormánynak meg kell vizsgálnia az OVB működését, hogy az nem csorbítja-e a demokráciába vetett hitet, illetve nem sérül-e a testület pártatlansága és függetlensége - tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője. Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára minderre úgy reagált: a Fidesz az alkotmánnyal és az alkotmányos szervezetekkel vitatkozik, és ebben a vitában a kormány nem kíván részt venni.

Az OVB tavaly novemberben döntött első körben a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről. A testület kimondta, hogy a vizitdíjról, a tandíjról, a nyugdíjasok munkavállalásáról és a kormány tagjainak felelősségre vonásáról szóló kérdéseket nem lehet feltenni. Az Alkotmánybíróság március elején a vizitdíjas és a tandíjas kérdésben új eljárásra kötelezte az OVB-t.

A bizottság azóta a tandíjról szóló kérdés esetében ismét úgy döntött, erről nem lehet népszavazást tartani, amit a Fidesz nem fogadott el. A vita lényege, hogy vajon lehet-e népszavazást tartani olyan kérdésekről, amelyek a kormány programjának hangsúlyos részei, és érintik a költségvetést is. A Fidesz azzal érvel, azért kell referendumot tartani, mert a választások előtt a szavazók nem voltak tisztában azzal, milyen lépéseket - például vizitdíj, tandíj - tervez a kormány.

MTI/[origo]