Szexvideó készült a pécsi Hullámfürdőben, amelyre egy internetes pornóhonlapon bukkantak rá a fürdő meglepett vezetői, akik most azt vizsgálják, milyen jogi lépéseket tehetnek az ügyben. Azt nem tartják valószínűnek, hogy valamelyik alkalmazott segítette a videó készítőit.

"Úgy tűnik, nálunk tényleg mindig történik valami" - ismerte el Szabó Tamás. A pécsi Hullámfürdőt üzemeltető Pécsi Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója ezzel arra utalt, hogy 2005-ben az uszodáról azért írtak országszerte a lapok, mert szinte egészben leszakadt a mennyezete, és így életveszélyessé vált. Pár napja pedig az derült ki, hogy titokban amatőr szexvideó készült a Hullámfürdő szaunájában és pezsgőfürdőjében - számolt be róla a Dunántúli Napló című helyi napilap. A felvételen egy fiatal nő és egy a férfi szerepel, az arcuk világosan látható. A videót az internetre, egy fizetős pornóoldalra is feltöltötték "pécsi pár" elnevezéssel.

A fürdő igazgatójának egy újságíró hívta fel a figyelmét a szexvideóra. "A környezetből, így a háttérben látható táblából, az ablakból egyértelmű, hogy nálunk készült" - mondta Szabó Tamás, aki szerint három eset lehetséges. A pár a lebukást kockáztatva minden segítség nélkül is elkészíthette a felvételt, de az is lehet, hogy magukkal vittek valakit, aki őrködött és nem engedte a pezsgőfürdőhöz, szaunához a fürdő más vendégeit.

Az is felmerült, hogy az uszoda valamelyik alkalmazottja tette lehetővé a forgatást, de az igazgató szerint ennek kevés a valószínűsége, kollégáról nem tudja ugyanis elképzelni, hogy ilyesmihez falaz. Szerinte nyáron készülhetett a felvétel, mert olyankor nagyon kevesen  szaunáznak. Mindenesetre belső vizsgálat indul, és jelenleg egy ügyvéd is vizsgálja, lehet-e jogi eljárást kezdeményezni a videó miatt. "Kárigénnyel polgári pert biztosan indíthatnánk, hiszen ez rossz reklám a fürdőnek, de ha büntetőfeljelentést is lehet tenni a történtek miatt, akkor meg fogjuk tenni" - jelentette ki az igazgató.

Kezd divattá válni

Szerinte a jelenlegi biztonsági intézkedéseken túl nem lehet semmit tenni annak érdekében, hogy mások ne kapjanak kedvet hasonlóhoz. Az ilyen helyzeteket igazából nem lehet száz százalékig kikerülni - tette hozzá. Egészségügyi problémákat ugyanakkor a forgatás nem okozhatott, mert a pezsgőfürdő vizét negyedóránként automatikusan lecseréli a berendezés - mondta kérdésünkre az igazgató.

Az esetről beszámoló helyi napilap, a Dunántúli Napló emlékeztetett arra is, hogy pár éve Pécsett történt már egy nagyon hasonló eset, akkor a tv-torony szolgált díszletül egy amatőr szexfilmhez. A mostani szexvideó beharangozójában az egyelőre ismeretlen pár a maga részéről folytatást ígér, bár a továbi helyszínre nem utalnak: "Ha akarjátok, folyamatosan küldünk be videókat magunkról!" "Fiatal pécsi pár vagyunk, és szeretnénk szerepelni nálatok" - teszik hozzá.

Gergely Zsófia