Átadták a Kossuth teret az Országgyűlésnek

Vágólapra másolva!
50 évre használatba kapta a Kossuth teret a parlament a fővárostól, miután az Országgyűlés Hivatala és a Fővárosi Önkormányzat pénteken aláírta az erről szóló szerződést. Az átadott területen közparkot létesítenek, amely reggel 8 és este 8 között lesz látogatható.
Vágólapra másolva!

A főváros pénteken az elkövetkezendő 50 évre átadta a Kossuth tér használati jogát az Országgyűlésnek. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a megállapodás megkötése után elmondta: a közeljövőben közösen írnak ki építészeti-térrendezési tervpályázatot, és várhatóan 2008 végére elkészül az új köztér a mostani parkoló helyén.

A liberális politikus kiemelte: a szerződésben szerepel, hogy az előkészítési és a kivitelezési költségeket az Országgyűlés állja. Demszky Gábor fontos eredményként értékelte, hogy a szocialista házelnök, a konzervatív kerületi polgármester és a liberális főpolgármester le tudott ülni egy asztalhoz, és közösen talált megoldást a Kossuth tér rendezésére.

A főpolgármester véleménye szerint Magyarország fő tere nem lehet a képviselők ingyenes parkolója, de nem lehet a katonai díszszázad és a protokollesemények kizárólagos színpada sem. A megállapodás értelmében az Országgyűlés Hivatala korlátozottan használhatja az átadott területet, hiszen a közparkot - a protokollesemények kivételével - reggel és este 8 óra között nyitva kell tartani.

Demszky Gábor tájékoztatása szerint, amíg el nem készül az új közpark, a Kossuth téri park fenntartását a Fővárosi Önkormányzat végzi, de az Országgyűlés fenntartási hozzájárulást fog fizetni a fővárosnak. A főpolgármester megjegyezte: a szerződést a tulajdonos 20 évig indoklás nélkül rendes felmondással nem mondhatja fel.

Kérdésre válaszolva Demszky közölte: a területre továbbra is a gyülekezési törvény szabályai érvényesek. A korábban lehetőségként felhozott mélygarázsépítéssel kapcsolatos kérdésre valaszolva elmondta, hogy ilyen építkezés nem szerepel a megállapodásban.

Szili Katalin és Demszky Gábor február 8-án jelentette be, hogy az Országház környékén közpark létesül. A Főpolgármesteri Hivatal becslése szerint a tér rendezése 1,23 milliárd forintba kerül, ennek túlnyomó részét a központi költségvetésből fedezik. Erre március közepén levélben vállalt kötelezettséget a miniszterelnök, miután Szili Katalin továbbította neki a költségtervet.

A Fővárosi Közgyűlés március végén kormánypárti és MDF-es támogatással szavazta meg a Kossuth tér átadásáról szóló városvezetői javaslatot, ez alapján írta alá a főváros és az Országgyűlés Hivatala a pénteki megállapodást.