Láncokkal tüntettek a NATO-lokátor ellen

Vágólapra másolva!
Ismét civilek tiltakoztak a Pécs melletti Tubesre tervezett Nato-lokátor megépítése ellen.  A láncokkal felvonuló nagycsaládosok gyermekeik egészségét féltik a tervezett radartól.
Vágólapra másolva!

Mintegy kétszáz nagycsaládos tüntetett a Tubesre tervezett katonai lokátor építése ellen a pécsi városháza előtt pénteken. A demonstráció résztvevői, köztük a beruházást ellenző civilszervezetek képviselői transzparensekkel és láncokkal a kezükben vonultak az épület elé, hogy kinyilvánítsák: féltik maguk és gyermekeik egészségét, és nem akarnak radart a baranyai megyeszékhelyhez közeli hegy csúcsára.

Hormay Mihályné, a tüntetés egyik szervezője azt mondta az egybegyűlteknek: láncaik az erő, az összefogás, az elszántság, a kitartás jelképei, és a hegy védelmében rendszeres tüntetéseket szerveznek, a végsőkig kitartanak.

A demonstráció előzménye, hogy a lokátor építésével kapcsolatos március 4-i pécsi népszavazás érvénytelen lett, miután azon a választók 32,51 százaléka vett részt. Az érvényes voksot leadott polgárok 94,3 százaléka azonban elutasította és mindössze 5,7 százaléka támogatta a fejlesztést.

Az érvénytelenség okán a kormány néhány nappal később úgy döntött: a Tubesen épül meg a lokátor. A pécsi közgyűlés jobboldali koalíciója a lokátort elutasító több mint 38 ezer ember véleményére tekintettel március 22-én az építés helyszínére vonatkozó változtatási tilalom elrendelésével próbálta akadályozni a beruházást, de az előterjesztést a képviselő-testület baloldali és liberális tagjai nem szavazták meg, így az nem léphetett hatályba.