Szétesett a Komjádi uszoda mennyezete

Vágólapra másolva!
Leszakadt két takarólemez a Császár- Komjádi uszodában még csütörtök este, de senki nem sérült meg. Pénteken hozzáláttak az összes hasonló elem leszedéséhez.
Vágólapra másolva!

Csütörtök este leszakadt a Császár- Komjádi uszoda tetejének egy része - mondta el az [origo]-nak Török Ottó, az uszodát is kezelő Nemzeti Utánpótlásnevelési és Sportszolgáltató Intézet igazgatója.

A mennyezetről este 21 óra tájban három alumínium lemez lezuhant, és nagyjából a medence szélére esett, de senki nem sérült meg. Az uszoda munkatársai hangsúlyozták, hogy nem tartószerkezeti elemről, hanem két takarólapról van szó. Jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a lemezeket tartó szegecsek pattantak el.

Az uszodának ezt a részét lezárták, a szakemberek már dolgoznak a helyszínen, minden hasonló elemet a biztonság kedvéért leszednek. Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy akárcsak tavaly, idén is áprilisban került volna sor a szokásos éves felülvizsgálatra. Elmondása szerint a Császár-Komjádi uszoda több, veszélyesnek ítélt elemét korábban cserélték.

Az uszodának ezt a részét a közönség egyébként nem látogathatja, mert itt tartják az úszók edzéseit. Péntekre lezárták a medencét, de szombaton már újra lehet használni.