Kételkednek a dísznek szánt kenderben a rendőrök

2007.04.13. 15:57

Ismét összetűzésbe került a hatósággal Juhász Péter, a marihuána legalizásáért küzdő Kendermag Egyesület szóvivője, akinek lakásán negyven kenderpalántát foglaltak le a rendőrök. Juhász szerint a növények nem alkalmasak kábítószer előállítására, csak dekorációs célokat szolgáltak volna. A nyomozók nem hisznek neki, szakértői véleményre várnak.

Negyven kenderpalántát foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kábítószer-ellenes osztályának nyomozói Juhász Péter, a marihuána legalizálásáért küzdő Kendermag Egyesület szóvivőjének lakásán. A növények azonban nem a kábítószer előállítására is alkalmas indiai kender, hanem az ipari kender fajhoz tartoznak. Juhász szerint ezt a rendőrök is tudták, hiszen egy nappal korábban ő szólt nekik.

A növények ugyanis a Kendermag Egyesület májusi, tervezett demonstrációján szolgáltak volna színpadi díszletként. Juhász elmondása szerint kedden, amikor a Teve utcai székházban egyeztetett a BRFK munkatársaival, jegyzőkönyvbe mondta, mit terveznek. Azt mondta, az volt a célja, hogy a rendőrök ne lepődjenek meg, mert a növények magjait számlára vásárolták, és eredetigazolás bizonyítja, hogy az alacsony hatóanyag tartalmú, ipari méretekben is termesztett Cannabis sativa fajhoz tartoznak.

A nyomozók figyelmét a BRFK és Juhász elmondása szerint is az keltette fel, hogy az múlt hét pénteken az Indexen megjelent egy videó, amelyen azt mutatták be, hogyan lehet megfelelő körülményeket biztosítani a növényeknek - adott esetben a kendernek. A rendőrök a szóvivő elmondása szerint annak ellenére elvitték a palántákat, hogy a házkutatás közben kapcsolatba léptek kollégáikkal, akik tájékoztatták őket Juhász keddi bejelentéséről.

A BRFK kommunikációs osztálya azonban azt közölte, nem elegendő, ha egy büntetőügyben az eljárás alá vont személy elmondására hivatkoznak, a palántákról szakértőnek kell megállapítania, pontosan melyik fajhoz tartoznak. A rendőrök a lakásban több kábítószergyanús anyag mellett egy olyan csomagot is találtak, amiben - ezt Juhász is elismerte - marihuána volt.

Az eset miatt a Kendermag Egyesület panaszt tesz az ügyészségnél, és a rendőrség által okozott kár megtérítését kérik. A szóvivő azt mondta, ha nem kapnak kártérítést, elgondolkodnak azon, hogy büntetőfeljelentést tegyenek az ügyben. Juhásznak egyébként már többször is meggyűlt a baja a hatóságokkal. Egyike volt azoknak, akik önmagukat jelentették fel marihuánafogyasztás miatt, majd egy kenderpalántával jelent meg a bíróságon. Februárban jogerősen 70 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

KAPCSOLÓDÓ CIKK