A kopott reverendától a szentszék lábáig

Vágólapra másolva!
Ötvenévesen már bíboros volt, 53 évesen pápát választott, és még ma sincs 55, pedig már megmászta a magyar egyházi ranglétrát és a legbefolyásosabb európai egyházi személyiségnek tartják, akinek a szavait lesi a Vatikán is. Erdő Péter esztergomi érsek mindig kiemelkedett kortársai közül, hajtós, komoly szenvedélyt táplál az egyházjog iránt, de szívesen ironizál akár magán is, barátaitól, ismerőseitől sosem távolodott el és - hívőinek emlékei szerint - nem veti meg a bólét sem. Bár érik kritikák konfliktuskerülése és egyes kérdésekben mutatott engedékenysége miatt, legfőbb célja, hogy az egyház a lehető legszabadabban élhessen saját törvényei, saját értékei szerint. Portré Erdő Péterről.
Vágólapra másolva!

"Kicsit több mint Kanadában motoros szánt vezetni" - mondta egyik paptársa szerint Erdő Péter bíboros közeli kollégáinak nem sokkal 2000-es püspökké szentelése után arra a kérdésre, mi kell ahhoz, hogy valakiből püspök legyen. Nem is olyan sok, ahhoz képest, hogy 55 évesen a magyar katolikus egyházi hierarchia csúcsára és a világegyház legbefolyásosabbnak tartott személyiségei közé emelkedett.

Erdő Péter 2002 óta prímás, esztergomi érsek, 2003 óta a vatikáni bíborosi testület tagja, két éve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Tavaly megválasztották az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnökévé.

Milyen ember, aki a világ bíborosai között a legfiatalabbként, 53 évesen dönthetett az új pápa személyéről 2005-ben, már 50 évesen, beosztását tekintve elérte, amit a magyarországi katolikus egyházon belül el lehet érni, és aki Magyarországról érkezve bekerült a Vatikán legbefolyásosabb vezetői közé?

Egy, a többiek fölé emelkedő, mégis közvetlen, profi kommunikátor, hajtós, választott tudománya iránt szenvedélyesen elkötelezett, elnéző, de iróniára hajlamos, derűs, de méltóságára szigorúan ügyelő ember képe rajzolódik ki az Erdő Péter régi osztálytársaival, tanáraival, paptársaival, Magyarországon és Rómában dolgozó kollégával, illetve magával a bíborossal készített interjúkból.

Olvassa el portrénkat és tudja meg, hogyan faragtak embert fejszével a tekintélyt parancsoló jó fiúból, tudja meg, hogyan jutott el Erdő Péter az elődje által kihízott reverendától odáig, hogy az egyik legbefolyásosabb magyar egyházi személyiséggé váljon, akinek szavaira a Vatikán is ügyel. Ismerje meg a szenvedélyes egyházjogászt, az óvatos diplomatát és a mértéktartó, de megengedő főpapot! Ismerje meg Erdő Pétert!