Vizsgálják Mehmet Károly hazahozójának kapcsolatait

2007.04.17. 18:15

Több mint egymilliárdos ÁFA-csalással gyanúsítják azt a Földesi-Szabó Lászlót is, aki a tízéves Mehmet Károly hazahozatalával vált ismertté. Mellette egy vámügyintézőt és négy cégvezetőt helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság, akiket akár nyolc évre is elítélhetnek. A vámosok vizsgálódnak az ex-rendőr Földesi-Szabó alapítványának kiemelt támogatójánál, a szinte összes hazai élelmiszerlánchoz szállító Herba-csoportnál is.

A vám- és pénzügyőrség múlt pénteken több budapesti cégnél és egy kiemelten közhasznú alapítványnál tartott házkutatást. Az alapítvány keltette fel sokak figyelmét, az Egymásért Egy-Másért Alapítványról van ugyanis szó, amely segítette az apja által jogellenesen Törökországba vitt kisfiú, Mehmet Károly hazahozatalát. A vám- és pénzügyőrség azt közölte, hogy a házkutatás által érintett vállalkozásokat és az alapítványt irányítása alatt tartotta egy elkövetői kör, amely Magyarország európai uniós csatlakozását követően 59 esetben, megközelítőleg 1,4 milliárd forint értékben hozott jogellenesen forgalomba belföldön, elsősorban Távol-Keletről származó élelmiszereket. A gyanú szerint ezzel 1,2 milliárd forint kárt okoztak.

Különösen nagy értékű csempészettel gyanúsítják a pénteken őrizetbe vett, majd előzetes letartóztatásba helyezett hat embert, köztük az alapítvány kuratóriumi elnökét, Földesi-Szabó Lászlót. Ilyen bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés jár. Az előzetes letartóztatást azért rendelték el, mert fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának lehetősége - közölte Albert Viktor, az előzetest elrendelő Pesti Központi Kerületi Bíróság szóvivője.

Földesi-Szabó mellett az a vámügyintéző is előzetesbe került, aki a gyanú szerint az importügyleteket "intézte" - felelte kérdésünkre Bencze József, a VPOP rendészeti főigazgatója. Mellettük azokat a cégvezetőket tartóztatták le, akik a gyanú szerint érintettek a nagyértékű ÁFA-csalásban. Sípos Jenő szóvivő szerint még tisztázásra vár, hogy a hat ember közül ki, milyen szerepet játszott a bűncselekmény elkövetésében.

Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kiemelt főtámogatója egyébként az a Herba-csoport, amely "küldetése" szerint azt vállalta, hogy a "világ minden tájáról" importált élelmiszerekkel látja el a magyar fogyasztókat. Honlapjuk szerint Észak- és Dél Amerikától, több EU-tagállamon át a Távol-Keletig számos országból hoznak be Magyarországra élelmiszert. A Herba-csoport honlapja szerint beszállítói gyakorlatilag az összes hazai nagy élelmiszerláncot kiszolgálták. "Vizsgáljuk a csoportot is" - válaszolta az [origo]-nak Bencze József. Kerestük a Herba vezetőit is, de hétfő délután óta a cég egyik budapesti telefonját sem veszi fel senki.

A nyomozást vezető Fröchlich Károly VPOP-ezredes elmondta kérdésünkre, hogy a jelenleg letartóztatott személyek mellett "lehet, hogy másokat is érint az ügy". Részleteket azonban nem kívánt elárulni, mondván, "az ügy még nagyon az elején tart". Fröchlich szerint nagyjából egy hónap múlva jutnak oda, hogy érdemi információval előálljanak a nyomozással kapcsolatban.

Megdöbbent az alapítvány jogi képviselője

A tízéves Mehmet Károly hazahozatalával ismertté vált Földesi-Szabó László 2000-ben vonult alezredesként nyugállományba az ORFK-tól, ahol a szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályon dolgozott. A nyugdíjas rendőrtisztet - immár az alapítvány kezdeményezésére - 2006-ban léptette elő ezredessé a belügyminiszter. Az ORFK-tól hétfő délután óta próbáljuk megtudni, hogy a volt nyomozó mit csinált pontosan, de az ígéret ellenére nem érkeztek meg a válaszok. A férfi egyébként Szabó László néven rendőrködött évtizedekig, édesanyja vezetéknevét 2005-ben vette fel.

Fotó: Hajdú D. András
Középen Földesi-Szabó László

Külföldi nyaralásán értük utol az Egymásért Egy-Másért Alapítvány jogi képviselőjét, Simon Ibolyát, aki állítása szerint hétfőn értesült "az egész ügyről". Távollétére hivatkozva közölte, hogy nem tud semmiféle kérdésre válaszolni. Simon Ibolya az alapítvány kuratóriumának is tagja.

Atomrakéta és atomerőmű

A 2004-ben életre hívott alapítvány - amely nem sokkal később vált kiemelten közhasznúvá -, a bíróságon fellelhető iratok szerint több érdekes adományt is juttatott, köztük olyan önkormányzatnak, amely nem a legszegényebbek között van számon tartva.

2006 július elsejétől például vállalták, hogy a szentendrei egészségügyi intézményeket vezető igazgató fizetését, havi bruttó 343 ezer forintot ők állják határozatlan ideig. Szintén ugyanettől a naptól Barabás község "köztisztasági feladatait ellátók" havi fizetését is átvállalták 6,6 millió forintig, havi bontásban utalva. A 900 lakosú szabolcsi falu előkerül más megállapodásnál is: 2004 októberétől az alapítvány magára vállalta az általános iskola évi nyolcmilliós étkezési költségeinek fedezését.

Ezek mellett Földesi-Szabó László egy szombati Népszabadság-interjúban elmondta, hogy évente százmilliós nagyságrendű összegeket osztottak szét az elmúlt időszakban. Milliókat adtak magánszemélyek lakásfelújítására, kiselejtezett atomrakétát vettek a Hadtörténeti Múzeumnak, nyolcmillióért még az afrikai gyerekek problémáiról is forgattak egy filmet.

Földesi-Szabó László korábban az [origo] kérdésére, miszerint honnan volt az alapítványnak tízmilliója a Törökországban rejtegetett kisfiú, Mehmet Károly felkutatására, azt mondta, hogy ez egy "gyerekbarát" alapítvány. Hozzátette: a magánszemélyektől és cégektől érkező pénzeket gyerekek megsegítésére fordítják. Támogatója az alapítványnak a Paksi Atomerőmű is. Másfél napja próbáljuk megtudni az erőmű sajtóosztályától, hogy mekkora összeggel és miért támogatják az Egymásért Egy-Másért Alapítványt, de többszöri ígéretük ellenére eddig nem adtak választ kérdéseinkre.

Lencsés Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKK