Tüntethetnek Toroczkaiék szombaton

Vágólapra másolva!
A rendőrség tudomásul veszi Toroczkai László szombati tüntetésre vonatkozó beadványát, vagyis a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt vezetője, a szeptember-októberi zavargások ismert figurája tüntethet szombat délután. Toroczkai beadványának csak a harmadik változatát fogadja el a rendőrség, igaz, a férfi korábban azt ígérte: engedély nélkül is megtartják a tüntetést.
Vágólapra másolva!

Információink szerint Toroczkai László három beadvánnyal is fordult a BRFK-hoz azért, hogy szombaton tüntetést szervezhessen. Az első két beadványt elutasították, a harmadik azonban már megfelel a gyülekezési törvénynek, így tudomásul veszi a rendőrség a szombatra tervezett tüntetést - tudta meg az [origo] rendőrségi forrásból.

Toroczkai a tavaly őszi tüntetések idején vált ismertté, a rendőrség szerint az MTV tavaly szeptember 18-i ostromának egyik felelőse volt, korábban pedig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője is volt. Néhány napja Toroczkai azt nyilatkozta: akkor is demonstrálnak, ha a rendőrség nem járul hozzá.

A tüntetést Toroczkai eredetileg a Hősök tere, Andrássy út, Bajcsy Zsilinszky út, Markó utca útvonalra jelentette be, de a rendőrség - a Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány által aláírt határozat szerint - "statikus helyszínt" javasolt. Ezt tárgyalások követték, így végül péntek délután születik meg a rendőrség hivatalos döntése. Az időpontról és útvonalról a BRFK-nál későbbre ígértek tájékoztatást az [origo]-nak.

Az április 21-re, "kezdet napja" néven meghirdetett demonstrációval kapcsolatban egyébként már folytat eljárást a rendőrség: a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete gyanújával vizsgálódik. Több internetes hírportálon is megjelent ugyanis egy visszaszámláló, "MÚK - Mindig Újra Kezdjük" - felhívás kíséretében, amely alatt Toroczkai és a március 15-én őrizetbe vett Budaházy György neve szerepelt.