Már nem bújhatnak el a pöfékelő tanárok

Vágólapra másolva!
A kapu elé járhatnak ki szünetekben a dohányzó tanárok, mivel idén elkülönített szobában sem lehet már rágyújtani iskolán belül. Az oktatási tárca rendeletéről sok helyen még nem is hallottak, ahol pedig igen, ott amiatt aggódnak, hogy a gyerekek ezentúl látni fogják a cigarettázó tanárokat, akik idáig elbújtak a dohányzó-helyiségekben.
Vágólapra másolva!

Idén már nem gyújthatnak rá a tanárok az iskolaépületen belül, a dohányzó-helyiségeket fel kell számolni - így döntött 2006 végén az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A korábbi jogszabály még megengedte az iskolai pöfékelést az alkalmazottak számára a gyerekektől elkülönített, e célra kijelölt helyen, most viszont a falakon kívülre kell vonulniuk a tanároknak, ha cigarettázni szeretnének a szünetben.

"Így sokkal feltűnőbb, pedig nem kéne rossz példát mutatni a gyerekeknek. Eddig azért elbújtunk" - mondta az [origo]-nak egy csepeli általános iskola tanára, aki dohányos kollégáival most a kapu elé jár rágyújtani, ahol jól látják őket az udvaron játszó tanulók. Egy másik, ferencvárosi iskolában az oktatók a pincébe lopóznak le cigarettájukkal, bár tudják, hogy ez a megoldás sem szabályos - mesélte az egyik fiatal pedagógus.

Több olyan intézményt is talált az [origo], ahol a miniszteri rendelet ellenére még mindig működnek dohányzóhelyiségek. "Nem szoktam cigizni látni a tanárokat, azt sem tudom, melyikük cigizik, és melyikük nem" - jelentette ki az egyik ilyen iskola alsós diákja. Az elkülönített helyiség megléte azonban nem mindenütt garantálja, hogy nyíltan ne dohányozzanak az alkalmazottak. A délelőtti nagyszünet alatt a kapu elé ment cigarettázni az egyik budai általános iskola takarítónője is, mivel, mint mondta, nem szereti, ha a zárt térben a ruhája magába issza a füstszagot. "Nem kell a gyerekeket félteni, mert már nincs mit elrontani rajtuk. A felsősök 90 százaléka dohányzik" - vélte a takarítónő.

Egy pesti iskola mellett lődörgő hajléktalan asszonyt is egy négyfős lánycsapat, hetedik-nyolcadikosok segítettek ki cigarettával hétfő délután. "Másfél éve dohányzom. Két éve dohányzom" - sorolták a lányok füstöt fújva. Van köztük, aki a diszkóban szokott rá, mást a barátnője kínált meg először, de egyikük sem említette, hogy a tanáraitól vett volna példát. Pedig azt azért megfigyelték, melyik pedagógus, mennyit szív. "Az igazgató, hajjaj, bemegyek a szobájába, hát ott van az asztalán mindig két karton cigi" - árulta el nevetve az egyik hetedikes.

(Az Oktatási és Kulturális Minisztérium cikkünk megjelenése után közleményt adott ki honlapján az iskolák részére a dohányzással kapcsolatos szabályokról. Eszerint a dohányzásra kijelölt helyeken kívül tilos rágyújtani, és nem jelölthető ki dohányzóhely a közoktatási intézménynek a tanulók által használt helyiségeiben. Ugyanakkor arról az iskolaszékek egyénileg dönthetnek, hogy egy iskolát teljesen nemdohányzó intézménnyé nyilvánítanak-e.)

Janecskó Kata