Jogerősen felmentették Molnár Csabát

2007.04.24. 13:09

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla kedden a brókerügy egykori főnyomozóját. Molnár Csabát vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolták. Molnár azt mondta az [origo]-nak: nem érti, hogy mehetett három évig egy olyan ügy, amelyben nevetséges dolgokkal vádolták.

"Örülök a felmentő ítéletnek, de szomorú vagyok, hogy ilyen hosszú ideig folyt ez az ügy, amely derékba törte a 15 éves rendőri karrieremet" - kommentálta a döntést az [origo]-nak Molnár Csaba. Arra a kérdésünkre, hogy valakinek érdekében állhatott-e, hogy őt ellehetetlenítsék, azt felelte: "nem ez a kérdés, hanem az, hogy miként mehetett három évig az eljárás vesztegetés miatt úgy, hogy nevetséges értékekről volt szó, hogy vádolhattak államtitoksértéssel, mikor államtitkokról nem volt szó".

Az ügyészség korábban azzal vádolta az egykori rendőrtisztet, hogy 2003-ban az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként pár ezer forintos ajándékokért - egy fa tolltartóért, süteményért és egy bizsuért - cserébe jogtalan előnyhöz juttatott pénzváltókat. Emellett azzal is megvádolták Molnár Csabát, hogy pénzmosás gyanús esetekre vonatkozó bejelentések adatait szolgáltatta ki a pénzváltóknak, vagyis államtitkot sértett.

A Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős ítéletével helyben hagyta a Nógrád Megyei Bíróság 2005 júliusában született elsőfokú, a vádlottakat felmentő ítéletét. Molnár vádlottársait is felmentették, ellenük hivatali vesztegetés volt a vád. Pont egy éve kezdődött a megismételt eljárás Molnár ügyében. Erre azért került sor, mert 2005-ben a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú, felmentő ítéletet.

A részben titkos információgyűjtésen alapuló büntetőperben a bíróság már korábban elutasította az ügyészség telefonlehallgatási jegyzőkönyvek bizonyítékként történő felhasználására vonatkozó indítványát. A bíróság a határozatának indoklásában megjegyezte, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek bizonyítékként történő értékelése esetén sem lehetett volna Molnár Csabát elítélni.

Az államtitoksértés, illetve hivatali visszaélés vádja kapcsán pedig a bíróság azt állapította meg korábban, hogy nem történt kiszivárogtatás, de ha történt volna, az társadalomra veszélyesség hiányában akkor sem lenne bűncselekmény.

A brókerbotrány néven elhíresült ügy kulcsfigurájának, Kulcsár Attilának az elfogásában is közreműködő Molnár Csaba az előző eljárás során is mindvégig tagadta a vádakat. Az egyik - 2005 októberi - tárgyaláson az utolsó szó jogán remegő hangon jelentette ki: "Nem azért jöttem a rendőrséghez, hogy az én áram egy tolltartó legyen." Molnár arra a kérdésünkre, hogy jelenleg mivel foglalkozik, azt mondta: "a rendőri munkám során szerzett tapasztalataimat hasznosítom".

MTI/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKK