Az FBI-jal együttműködve fogták el a bolgár csalót Pesten

Vágólapra másolva!
A magyar rendőrök és az FBI együttműködésének köszönhetően fogtak el egy csalót Budapesten. A fiatal nő, akivel szemben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, félmillió dollárral károsította meg azokat, akiket becsapott.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az FBI-jal együttműködve fogtak el egy huszonöt éves bolgár nőt, akivel szemben az Egyesült Államok csalás miatt adott ki nemzetközi elfogatóparancsot.

A nőt pénzmosással gyanúsítják, az eddig adatok szerint félmillió dollár kárt okozott. A gyanúsított társaival interneten keresztül kínált megvételre árucikkeket. A vásárlók azt hitték, hogy a vételárat egy úgynevezett letéti számlára utalják át, az összeg azonban a csaló számláira érkezett, melyeket amerikai és kanadai állampolgárok nevére kiállított hamisított útlevéllel nyitott.

A nőt március 22-én, délután 18 óra körül fogták el Budapesten. A gyanúsított lakásán a házkutatás során feljegyzéseket, fotókat, mobiltelefont, laptopot foglaltak le a nyomozók. A bíróság másnap 60 napra kiadatási letartóztatásba helyezte. Csütörtökön az FBI elszállította Magyarországról a nőt, mert eljárás folyik ellene az Egyesült Államokban. A lefoglalt tárgyak szakértői vizsgálatát követően feltehetően a Magyar Állam felajánlja a büntetőeljárás lefolytatását az USA Igazságügyi Minisztériumának.