Leégett egy fafeldolgozó Nyíradony mellett

Vágólapra másolva!
Két óra alatt eloltották azt a tüzet, amely egy Nyíradony közelében lévő fafeldogozóban ütött ki kedd reggel. Az üzemcsarnok tetejét annyira meggyengítették a lángok, hogy le kell bontani.
Vágólapra másolva!

Tűz ütött ki kedden reggel egy Hajdú-Bihar megyei fafeldolgozó telepen. A a hat kocsival kiérkezett 20 tűzoltó néhány perccel nyolc óra előtt megfékezte a lángokat. A balesetben személyi sérülés nem történt. A

tűzoltókat reggel fél hét körül riasztották a Nyíracsád és Nyíradony között található 600 négyzetméteres könnyűszerkezetes csarnokhoz. A debreceni és a nyíracsádi tűzoltók mellett riasztották a nyírbátoriakat is, azonban rájuk már nem volt szükség, miután a nagy kiterjedésű tüzet sikerült gyorsan eloltani.

Kozma Imre százados, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese szerint a tűz miatt meggyengült a csarnok álmennyezete, amelyet ezért lebontanak.