Ügyészséggel vizsgáltatná a kormánynegyedet a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Legfőbb Ügyészséghez fordult a Fidesz szerdán a kormányzati negyed építése miatt. Az ellenzéki párt az évszázad legnagyobb ingatlanbizniszét sejti a háttérben. A Kormányszóvivői Iroda korábban összeesküvés-elméletnek nevezte a Fidesz állításait.
Vágólapra másolva!

A Fidesz szerdán a Legfőbb Ügyészséghez fordult a kormányzati negyed ügyében - jelentette be Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője. A politikus, aki képviselőtársával, Balsai Istvánnal jegyzi a beadványt, ezt azzal indokolta, hogy a beruházás kapcsán felmerülhet a hűtlen kezelés is.

A beadványban Cser-Palkovics András és Balsai István a Heti Válasz című lap április 19-i számában megjelent cikkre hivatkozik, amelyben az új kormányzati negyed körüli ingatlanspekulációkról írnak. A képviselők a hetilapra hivatkozva azt mondták: a projekt előkészítésében és lebonyolításában olyan emberek vesznek részt, akik kötődnek vagy kötődtek a miniszterelnök érdekeltségébe tartozó Altus Rt.-hez.

Cser-Palkovics a sajtótájékoztatón felszólította a kormányt, hogy mielőtt döntéseket hozna a beruházásról, járuljon hozzá az Állami Számvevőszék vizsgálatához, amelyet a Fidesz hónapok óta szorgalmaz. Hozzátette: a kormánypárti politikusok azért szavazzák le a Fidesz erről szóló javaslatát, mert a kormányzati negyedre befolyással bíró összes posztra a saját embereit ültette a Gyurcsány-Szilvásy páros.

A politikus szerint az is kérdés, hogy egyáltalán miért van szükség a kormányzati negyedre, amikor az elmúlt héten kiderült, hogy a miniszterelnök és hivatala nem költözne oda. A Népszabadság a múlt héten számolt be arról, hogy a miniszterelnök nem költözik be az új kormányzati negyedbe, a napilap szerint a kormányfő a földművelésügyi tárca ingatlanát választja majd székhelyül.

A Kormányszóvivői Iroda korábban összeesküvés-elméletnek nevezte a Fidesz kormányzati negyeddel kapcsolatos állításait. "A kormányzati negyed előkészítése minden eddiginél átláthatóbban zajlik" - olvasható a közleményben. Ezt azzal támasztják alá, hogy a bírálóbizottságban többségben vannak az építész szakma és az érintett önkormányzatok képviselői. A személyi összefonódást sejtető összeesküvés-elméleteket Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter korábban már cáfolta - tették hozzá.