Vágólapra másolva!
Fodor Gábor kivételével egyetlen kormánypárti politikus népszerűsége sem nőtt áprilisban a Szonda Ipsos felmérése szerint, Gyurcsány Ferencé pedig kifejezetten romlott. Feljövőben vannak azonban a fideszesek: Orbán Viktor és Navracsics Tibor is sokat javított.
Vágólapra másolva!

Szili Katalin házelnököt megelőzve, áprilisban is Dávid Ibolya, az MDF elnöke vezette a politikusok népszerűségi listáját a Szonda Ipsos felmérése szerint. A Népszabadság hétfői számában közzétett kutatás eredményei szerint Dávid népszerűsége a százfokozatú skálán 50 pont volt. A harmadik legnépszerűbb politikus Sólyom László köztársasági elnök, 49 százalékos népszerűséggel.

Áprilisban jelentősen nőtt több ellenzéki politikus népszerűsége is: Orbán Viktor Fidesz-elnök márciushoz képest öt pontot javítva a negyedik helyre került, míg Navracsics Tibor frakcióvezető népszerűsége négy ponttal emelkedett. Semjén Zsolt KDNP-elnök népszerűsége 2 ponttal emelkedett, ezzel a 12. a listán. Az egyetlen kormánypárti politikus, akinek nőtt a támogatottsága, a szabad demokrata Fodor Gábor, aki hétfőn teszi le a miniszteri esküt, hárompontos emelkedéssel a hatodik lett áprilisban

A kormánypárti politikusok megítélése általában romlott. A legtöbbet - hat százalékot - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök veszített, aki így 29 ponttal a harmadik legnépszerűtlenebb a listán, igaz, az MSZP szavazók körében 75 százalékos a népszerűsége. Gyurcsánynál is rosszabbul áll Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter, aki április elején mondott le posztjáról.