Elítélték a gyilkossággal vádolt volt MDF-est

Vágólapra másolva!
Emberölésért 11 év fegyházbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön a marcali önkormányzat volt MDF-es képviselőjét. Az egykori politikus hat lövéssel végzett egy 34 éves helybeli férfival, akivel üzleti kapcsolatban állt. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

A vádlott, Szabó Gyula a bíróság előtt tett vallomásában elismerte bűnösségét. Elmondása szerint a férfit, akivel évek óta üzleti kapcsolatot tartott fenn, s jószerivel apa-gyerek viszonyban volt vele, hirtelen felindultságában lőtte le. Az 51 éves politikust a későbbi áldozat, Horváth Károly hívta találkozóra a múlt év szeptember 15-én este egy Marcali melletti ipartelepre, ahol többször is találkoztak már, ha üzletről tárgyaltak.

Ezúttal egy telefonkártya-vásárlási ügylet lebonyolítása volt az ok, ám eközben szóba került egy másik közös ügyük is. A téma egy külföldön megvásárolandó 6,5 millió forint értékű autó volt, amelyre a politikus korábban adott megbízást a férfinak, s ehhez előlegként 3,5 millió forintot is átadott neki. A megbízott - a vádlott elmondása alapján - ezúttal újabb 3,5 millió forintot kért, éspedig egy héten belül, különben kilátásba helyezte a már átadott összeg elvesztését.

Vallomása szerint a vádlott ekkor feljelentéssel fenyegette meg a férfit, mire a másik ugyancsak fenyegetéssel, Szabó fiának megölésével válaszolt. Erre ő elővette autója kesztyűtartójából az engedély nélkül tartott maroklőfegyvert - egy parabellumot -, és néhány méter távolságból sorozatlövést adott le az autójában ülő, "szelíd emberből vaddisznóvá lett" Horváth Károlyra, aki pár percen belül életét vesztette.

A vádlott könnybe lábadt szemmel állította: nem tudta, mit csinál. "Beszűkült az agyam" - mondta, majd azt állította, hogy nem emlékszik sem arra, hogy milyen körülmények között, sem arra, hogy hányszor lőtt, csak lőtt. Addig, amíg el nem akadt a fegyver. Azzal, hogy hat golyót lőtt ki a tárból, akkor szembesült, amikor a rendőrök letették elé a lövedékeket - mondta. Állítólag arra sem emlékezett, hogy a tárban hány lövedék volt. (A rendőrségi jegyzőkönyv szerint összesen 13, a hetedik megakadt, azért nem tudott több lövést leadni.)

A vádlott a lövöldözés utáni eseményekről beszámolva elmondta: a fegyvert a helyszíntől távolabb letörölgette és eldobta, majd hazament, bevett több nyugtatót, és ivott néhány "felest". Másnap reggel jelentkezni akart a rendőrségen, de a rendőrök megelőzték, és a lakásán őrizetbe vették.

Szabó Gyula a bíró kérdésére közölte: azóta hord fegyvert magánál, amióta leütötték és több millió forintot elraboltak tőle. Arról, hogy honnan származik a pisztoly, nem kívánt nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy csak egyszer használta, még évekkel ezelőtt, amikor megvásárlásakor kipróbálta.

A főiskolai és egyetemi végzettségű agrárvállalkozó a vagyoni helyzetére, illetve előéletére vonatkozó kérdésekre elmondta: nincs vagyona, korábbi vállalkozása ellen csődeljárás indult. Ehhez kapcsolódóan egy sikkasztás miatt nyolc hónapra ítélte a bíróság, egy másik, ugyancsak sikkasztás miatt ellene indított eljárás még vizsgálati szakaszban van. A bűncselekmény elkövetésekor jövedelme egyedül önkormányzati képviselőként volt, nettó 30 ezer forint.

A bíróság ítélete ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész elfogadta az ítéletet. A büntetőper a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

A két héttel az októberi önkormányzati választások előtt történteket követően a Magyar Demokrata Fórum közleményt adott ki, amelyben elhatárolódott az esettől, és kezdeményezte a politikus kizárását a pártból. Egyúttal felszólították az önkormányzati választáson indulni szándékozó politikust - a párt Somogy megyei nagytelepülési listavezetőjét -, hogy mondjon le jelöltségéről, aminek Szabó Gyula eleget tett.