Orbán videón válaszol a panaszokra

Vágólapra másolva!
Pénteken elindult az OV TV, vagyis az Orbán Viktor mindennapjait "életszagúan" bemutató televízióadás a politikus megújult honlapján. A Fidesz-elnök ezentúl videón válaszol a hozzá érkező levelekre is. Már reagált is több, az ország állapotára panaszkodó üzenetre.
Vágólapra másolva!

Megújult Orbán Viktor honlapja - jelentette be pénteken a Fidesz-elnök sajtótitkára, Szabó Edina, aki egyben a péntek délutántól működő honlap főszerkesztője is. A honlap nemcsak külsőségeiben újult meg, de két, Magyarországon bizonyos értelemben "úttörő jellegű", havonta új tartalommal jelentkező rovattal is bővült - mondta.

Az egyik az internetes fogadóóra, amelynek lényege, hogy a Fidesz elnöke havonta megjelenő videoüzenetekben válaszol a hozzá érkezett kérdésekre, a másik újítás pedig az úgynevezett "OV TV". Ennek adásaiban "életszagú képet" akarnak mutatni a politikus munkájáról, mindennapjairól - mondta a főszerkesztő.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem terveznek valóságshow-t csinálni Orbán Viktor életéből, inkább azt a képzetet próbálják eloszlatni, hogy a politika és politikusok távol vannak a valóságtól és a mindennapi problémáktól. Elmondása szerint a pártelnök is emiatt tartotta fontosnak az adás elindítását.

Már most is van két fogadóórás videó a honlapon. Ezekben Orbán a korábban érkezett e-mailekre reagál, amelyeket Szabó Edina ismertet. Ezek között több olyan üzenet volt, amely valamilyen panaszról szólt. Szabó Edina felolvasott például egy levelet, amely elmondása szerint egy fiatal házaspártól érkezett, akik gyerekeket szeretnének vállalni, de a nehéz gazdasági helyzet miatt tartanak tőle. Írt egy fiatalember is, aki elment Magyarországról, és Ausztriában helyezkedett el - derül ki a videóból.

A politikai beszédeken, szerepléseken és dokumentumokon kívül a honlapra feltöltik az e-mailen vagy telefonon érkező üzeneteket is. Ezeket is rendszeresen kommentálni fogja a politikus, a legfigyelemreméltóbbakat pedig vendégkönyvben gyűjtik össze. Külön menüpontban lehet bepillantást nyerni Orbán Viktor családi életébe, a fotókon kívül Lévai Anikó nyilvános szerepléseit is összegyűjtötték. "Anikó öt gyermeket nevel, tanít, jószolgálati rendszeres tevékenységet végez, ezekről mind be fogunk számolni" - mondta Szabó Edina.

Az előző honlap a 2006-os országgyűlési a választások alatt változott meg, de a sajtótitkár szerint már akkor tudták, hogy a rohamtempóban akkor elkészített oldal nem alkalmas arra, hogy Orbán Viktor munkáját bemutassa, és az érdeklődőket megfelelő színvonalon lássa el információval.