Kétségesek a Demszky által javasolt kerülő utak

Vágólapra másolva!
Nem fognak működni a pesti alsó rakpart hétfői lezárása miatt javasolt kerülő utak  - legalábbis ezt mondja az általunk megkérdezett taxicég. Reggel sok helyen volt torlódás, a BKV szerint ennek ellenére egyelőre nem sokan döntöttek úgy, hogy a dugók helyett inkább a tömegközlekedést választják. Átállított lámpák, türelmesebb autósok és szigorúbb rendőrök jelenthetnének megoldást a közlekedési problémákra, amelyek tovább fognak súlyosbodni az elkövetkező két hónapban.
Vágólapra másolva!

A szokásosnál is nagyobb dugók voltak hétfő reggel a fővárosban, miután lezárták a pesti alsó rakpartot a Szabadság hídnál a 4-es metró Fővám téri állomásának építése miatt. A politikusok sem próbálják szépíteni a helyzetet, Demszky Gábor főpolgármester vasárnap a várható torlódásokról, kellemetlenségekről, bosszúságokról beszélt. A helyzet pedig nemsokára még rosszabb lesz, hiszen június 21-én több hónapra lezárják a pesti felső rakpartot, augusztustól pedig kiesik a Szabadság híd is.

Az [origo] tudósítója összefüggő, lassan araszoló kocsisorokról számolt be hétfőn, a BKV-nál pedig azt mondták, hogy valamivel többen választották a lezárások első napján a tömegközlekedést, de nem jelentősen. Saliga József, a BKV szolgálatvezetője arról számolt be, hogy náluk nagyobb fennakadásokat nem okozott a megváltozott közlekedési rend, egyedül a 15-ös busz késett. Ez persze a buszsávok mellett annak is köszönhető, hogy a különféle pótlóbuszok a villamospályákon is menni tudnak - tette hozzá. Kérdésünkre, hogy a megemelkedő utasszám miatt fokozzák-e az ellenőrzéseket, a közlekedési vállalat sajtóosztálya azt közölte: előre meg van tervezve az ellenőrzés kiterjesztése, ennek üteme nem fog változni a lezárások miatt.

Mérges taxiutasok

Az általunk megkérdezett taxisok azt tapasztalták, a belvárosi lezárások egyértelműen kihatnak még a sokkal távolabbi utak forgalmára is. "Tudjuk, hogy a felújítás miatt ez elkerülhetetlen, és próbálunk is alkalmazkodni, de ez számunkra egy csomó plusz terhet jelent" - mondta Lengyel Sándor, a 6x6 taxi üzletág-igazgatója.

Jóval több idő alatt tudnak ugyanis eljutni a megadott címekre, a szokásos 5-10 perces kiállási idő akár 15-20 percesre emelkedhet a reggeli és a délutáni csúcs idején. "A dugók miatt előfordul, hogy a taxisunk beszól rádión, látja a házat, de egy helyben áll, ilyenkor kérjük, hogy egy közeli, lehetséges menekülő útirányhoz fáradjon át az utas" - magyarázta. Sajátos következmény, hogy a közlekedés a taxitársaságok kiélezett versenyét is átrendezte.

A kerülő utak is reménytelenek

A főváros próbált alternatív útvonalakat ajánlani a különböző irányból érkezőknek, javasolták például a Hungária körutat vagy a Ferenc körút felé kerülést. "Egyik kerülőként megadott út sem fog működni, mert alapesetben is túlterheltek, beállnak" - jelentette ki kérdésünkre a taxis szakember. Elmondta, hogy tavaly a körúti villamospálya felújítása előtt egyeztettek velük, taxisokkal arról, hogyan alakítsák át a közlekedési rendet, de a mostani lezárások előtt ez elmaradt.

A Fővárosi Önkormányzat sajtóosztálya erre reagálva azt közölte, hogy valóban csak a közművállalatokkal egyeztettek, mert a víz- és csatornahálózatot is felújítják. Viszont a mentők, tűzoltók, kerületek és a taxisok napi tájékoztatást kapnak - tették hozzá.

Átállított lámpák, rendőrök és némi udvariasság segítene

Lehetne tenni olyan lépéseket, amelyekkel sokat javulhatna a helyzet. Rendszeresen fennakadásokat okoznak az áruszállítás miatt az úttestet elfoglaló autók, ráadásul főként a reggeli-délelőtti órákban. Lengyel Sándor Bécs példáját hozta, ahol szigorúan szabályozták, hogy a kiszállításokat a csúcsforgalom előtt kell végezni, ha valakit ennél később elcsípnek a belvárosban, azt megbüntetik. Maguk az autósok is sokat tehetnének, ha nem lenne ilyen lehangolóan rossz a közlekedési morál. "Beállnak a kereszteződésekbe, tolakodnak, nem engedik be folyamatosan egymást a cipzárelvnek megfelelően, ráadásul nem hajlandók valamivel távolabb parkolni és gyalogolni" - sorolta.

Fotó: Szabó Pál

A taxisok azt is tapasztalták, hogy jóval kevesebb a közlekedési rendőr az utakon, pedig most, a feltorlódott forgalomban sokat segítene, ha a rendőrök irányítanának a legforgalmasabb kereszteződésekben az aktuális helyzetnek megfelelően. A lámpák összehangolása soha nem annyira jó, mint ha egymással összeköttetésben lévő rendőrök szabályozzák a haladást. A BRFK-nál megkérdeztük, vajon miért nem vetik be embereiket. Azt a választ kaptuk, hogy a forgalmat főként a lámpa meghibásodása, illetve cseréje esetén irányítja rendőr, és megadtak több olyan csomópontot, ahol csúcsidőben rendszeresen segítik a forgalmat. Ezek közül azonban egyetlen sincs a lezárás miatt kritikus útkereszteződéseknél. A Fővárosi Önkormányzat sajtóosztálya később azzal egészítette ki nyilatkozatát, hogy a lámpák beállításait folyamatosan figyelemmel követik.

Inkább a bicikli

Logikusnak tűnik, hogy a dugóban veszteglő autók miatt a levegőszennyezettség is megnő. Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport munkatársa azonban azt mondta, hogy nemzetközi tanulmányok készültek arról, hogy az útlezárások inkább kedvezően hatnak a károsanyag-kibocsátásra, mert csökken a forgalom. Példaképpen említette Londont, ahol az autósok a kényszerű lezárások miatt más közlekedési módot kerestek, vagy el sem indultak, így volt, hogy a gépkocsiforgalom 25 százaléka eltűnt. Szerinte csak néhány napig, az úgynevezett alkalmazkodási idő alatt vannak fennakadások, aztán visszaáll a lezárás előtti szintre. "Aki megteheti, az menjen inkább biciklivel" - tette végül hozzá.

Gergely Zsófia