Szabadlábon a füstbombás ügy két gyanúsítottja

2007.05.14. 17:44

Míg a Tomcat néven ismert bloggert előzetes letartóztatásba helyezték pénteken, két társa szabadlábon védekezhet. A három embert az után vették őrizetbe, hogy egy csepeli lakásban robbanószerek alapanyagait és emberi csontokat találtak.

Az ügyészség nem indítványozta, hogy a 21 éves T. Gergőt és 48 éves F. Ágnest is előzetes letartóztatásba helyezzék, akiket a Tomcat néven ismert bloggerrel, P. Tamással együtt vettek őrizetbe.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy P. Tamás esetében felmerült a bűnismétlés veszélye, ezért indítványozták az előzetes letartóztatást. A két másik gyanúsított esetében azonban nem állnak fenn ennek a feltételei az ügyészség szerint.

A rendőrség múlt kedden vette őrizetbe a három személyt, miután egy névtelen telefonbejelentés nyomán egy Nap utcai lakásban robbanószer előállítására alkalmas anyagokat találtak. A rendőrségi szakvélemény szerint ezek maguktól is lángra kaphattak volna.

A lakásban egy bőröndben közel 200 emberi csontot is találtak. A szóvivő hozzátette: "önmagában legfeljebb csak bizarr, hogy valaki emberi csontokat tart", de nem büntetendő. A rendőrség azonban azt vizsgálja, hogyan kerülhettek a lakásba a csontok. Bár korábban felmerült, hogy esetleg Kádár János maradványaira bukkantak, a szakértő szerint a csontok 30-40 embertől származnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK