Újabb móri gyanúsítottat fogtak el

Vágólapra másolva!
Már három gyanúsítottja van az öt évvel ezelőtti móri vérengzésnek, kedden ugyanis a rendőrség elfogott egy újabb férfit, akit kapcsolatba hoztak a bűncselekménnyel. A rendőrség egyelőre részleteket nem közöl a férfiról, de az egyik gyanúsított már eddig is állította, volt egy harmadik elkövetője is a bankrablásnak. Ezzel újabb fordulatot vett az ügy, amelyben korábban már jogerősen elítéltek egy férfit.
Vágólapra másolva!

Újabb, a móri bankrablás elkövetésével gyanúsítható embert fogtak el - erősítette meg az MTI információit Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. Horváczy az [origo]-nak elmondta, a móri vérengzéssel kapcsolatba hozható férfit kedden fogták el, de az elfogás körülményeiről, a gyanúsított személyéről és arról, pontosan mivel gyanúsítják, az NNI egyelőre nem kíván nyilatkozni.

A nyomozók február 16-án vettek őrizetbe két férfit, akiket azzal gyanúsítottak, hogy elkövetőként részt vettek a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablásban. A rendőrség szerint a korábban börtönőrként is dolgozó 36 éves N. László volt az, aki lelőtte a bankban tartózkodókat. A férfi a veszprémi postásgyilkosság kapcsán került a rendőrség látkörébe

A 34 éves, korábban szobafestőként dolgozó W. Róbertet pedig a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy a rablás során az Erste Bank ajtajában állva elküldte a postafiókhoz érkezőket. A rendőrség a bizonyítékok között említette azt, hogy N. László lakásán megtalálták a gyilkos fegyvereket, a bank ajtaján megtalálták W. Róbert ujjlenyomatát. Ráadásul mindketten vallomást is tettek, a gyilkosságokat azonban eddig tagadták.

Jano Christopher, a móri rablással gyanúsított N. László ügyvédje az [origo]-nak azt mondta: védence már korábban is azt állította, nem kettő, hanem három elkövetője volt a rablásnak. Az ügyvéd szerint N. László a kihallgatás során körbe is írta a férfit. Az ügyvéd hozzátette: egyelőre nem tudja, hogy a védence által körbe írt férfi megegyzik-e azzal a gyanúsítottal, akit kedden vett őrizetbe el a rendőrség.

Lichy József, W. Róbert védőügyvédje a távirati irodának nyilatkozva úgy tartja: kizárt, hogy egy, a rablásban részt vevő társtettest fogtak volna el. Véleménye szerint a másik vádlott, N. László érdeke lehet egy harmadik személy megnevezése, ha azt akarja, hogy hiteles legyen a vallomása.

Az újabb gyanúsítottak elfogása azért jelentett fordulatot, mert a rablás miatt Kaiser Edét korábban jogerősen életfogytiglanra ítélték, Hajdú László pere pedig jelenleg is folyik. Az Erste Bank móri fiókját 2002. május 9-én rabolták ki. Az elkövetők nyolc embert, a bank alkalmazottjait és ügyfeleit ölték meg.