Újabb rendőröket néz meg a megerőszakolt lány

Vágólapra másolva!
Folytatja a felismertetéseket az ügyészség a Múzeum körúton megerőszakolt lány ügyében, aki azt állítja, hogy öt rendőr támadta meg. A sértett szerdán már megnézett több, a bűncselekmény estéjén szolgálatot teljesítő rendőrt, de eddig nem ismerte fel a támadóit.
Vágólapra másolva!

Újabb rendőröket mutatnak meg a Múzeum körútnál megerőszakolt lánynak, hátha felismeri a támadóit - tájékoztatta Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-t csütörtökön. A Budapesti Nyomozó Ügyészség ismeretlen tettesek ellen folytat jelenleg nyomozást erőszakos közösülés miatt.

A 21 éves lány azok után tett feljelentést, hogy állítása szerint öt rendőr megerőszakolta május 4-én. Azt mondta: a Múzeum körúton igazoltatták a rendőrök, pénzt kértek tőle, majd közölték vele, hogy előállítják a kapitányságra. Ehelyett egy szűk, sötét mellékutcába vitték, ott történt az erőszak - közölte korábban Tuza Péter, a sértett jogi képviselője.

A lány szerdán már találkozott rendőrökkel, de a felismertetés nem vezetett eredményre. A sértett nem ismerte fel senkiben valamelyik támadóját. A felismertetésen semleges személyek mellett jelen volt nyolc olyan rendőr is , aki a bűncselekmény idején szolgálatban volt. Korábban felmerült: lehetséges, hogy álrendőrök erőszakolták meg a lányt. Ihász Sándor fővárosi főügyész azt mondta: a rendőrség tájékoztatása szerint egyetlen szolgálati helyről sem volt aznap este öt rendőr egyszerre szolgálatban, pedig a támadók öten voltak.

A lány ügyédje szerint azonban "nagyon valószínű, hogy ezek az emberek rendőrök voltak és nem álrendőrök". Az ORFK szóvivője szerdán közleményben ítélte el a történteket és közölte: a rendőrség "minden eszközzel segíti az ügyészség nyomozati munkáját, még akkor is, ha esetlegesen nem álrendőrök a gyanúsítottak".

A Fővárosi Főügyészség szóvivője nem válaszolt az MTI-nek arra a kérdésére, hogy aznap hányan voltak szolgálatban, tehát hány ember közül kell a sértettnek felismernie a támadóit. Azt azonban Morvai közölte, hogy az ügyészségi nyomozók elsősorban személyes és nem fénykép alapján történő felismertetéseket végeznek a nyomozás jelenlegi szakaszában.