Megrongálták Tarlós István kocsiját

Vágólapra másolva!
Betörték Tarlós István gépkocsijának egyik ablakát - közölte a Fidesz fővárosi frakcióvezetője pénteken. A politikus az eset kapcsán a közállapotokat kritizálta, de feljelentést nem tett.
Vágólapra másolva!

Pénteken kora délután ismeretlenek betörték a Tarlós István gépkocsijának egyik hátsó ablakát. Fidesz fővárosi frakcióvezetőjén elmondta, hogy a délutáni órákban televíziós felvételen volt, ennek befejezése után pedig megütközéssel tapasztalta a vandalizmust.

Az autó belsejében nem volt érték, így nem is vittek el onnan semmit. Még a főpolgármesteri hivatali belépőkártya sem tűnt el - mondta Tarlós.

A politikus a jelenlegi közállapotokat jól jelző, érdekes és durva atrocitásnak nevezte azt, hogy éppen a Hír Televízió székházánál érte ilyen szándékos atrocitás egy ellenzéki politikus autóját. Közölte, hogy III. kerületi polgármester korából ismeri a városrész rendőrkapitányát, akinek telefonon jelezte is a rongálást. Egyúttal jelezte azt is, hogy nem kíván feljelentést tenni az ügyben.

A politikus nem kívánt találgatásba bocsátkozni arról, hogy a személyének vagy a Hír Televízió előtti parkolásnak köszönhető a rongálás.