Vágólapra másolva!
Emlékpark és emlékmű emlékeztet mától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén, és a település felett magasodó Borsó-hegyen arra a 42 szlovák katonára, akiknek Koszovóból, az ottani békemisszióból hazatérő repülőgépe 2006. január 19-én lezuhant, s a légibalesetben életüket vesztették.
Vágólapra másolva!

A repülőgép-szerencsétlenségben meghalt 42 szlovák katona emlékére a baleset helyszínén, a több mint hétszáz méter magas Borsó-hegyen emlékparkot alakítottak ki, negyvenkét kopjafát állítottak fel, rajtuk az elhunytak nevével, korával, rendfokozatával - mondta el Rohály Géza, Hejce polgármestere. A település belterületén pedig emlékművet emeltek, az obeliszket galántai szobrászművészek készítették el. Az emlékpark és az emlékmű a szlovák kormány pénzügyi támogatásával, közadakozásból, egy pénzintézet hozzájárulásával, a hejceiek kétkezi munkájával valósult meg.

A koszovói békefenntartó misszióból hazaérkező szlovák katonák AN-24-es repülőgépe a kassai repülőtértől alig harminc kilométernyire zuhant le - a vizsgálatok szerint emberi mulasztás miatt - a Borsó-hegyen, a katasztrófát csupán egy katona élte túl.

Az elmúlt év júniusában a térség erdejét kezelő Északerdő Zrt. két és fél méteres gránittömbből faragott obeliszket állított fel a szerencsétlenség helyszínén. Az erdészeknél hagyomány, hogy a rengetegben valamilyen ok miatt elhunytaknak emléktáblát, emlékművet emelnek.

A mai megemlékezésen és avatáson értesülések szerint jelen lesz a magyar és a szlovák kormány védelmi minisztere, és a szlovák parlament elnöke is.