Kétszáz embert küld el a vásárhelyi kórház

Vágólapra másolva!
A finanszírozás drasztikus csökkenése miatt 200 alkalmazottjától válik meg a hódmezővásárhelyi kórház - döntött a város közgyűlése. A polgármester, aki korábban maga is tüntetett az intézmény megmentéséért, azt mondta, elbocsátások nélkül egymilliárd fölé nőne a kórház adósága.
Vágólapra másolva!

A tavalyihoz képest idén 800 millió forinttal csökken a hódmezővásárhelyi kórház bevétele a maximálisan finanszírozott betegellátást szabályozó teljesítményvolumen-korlát és az április 1-jétől bevezetett ágyszámcsökkentés miatt - mondta Lázár János fideszes polgármester a város közgyűlésének ülésén hétfőn.

A 2,5 milliárdos költségvetésű intézmény ekkora hiányt pusztán takarékossági intézkedésekkel nem tud kezelni, ez kétszáz közalkalmazott elbocsátását kényszeríti ki a 665 dolgozó közül - közölte a polgármester. Az elbocsátott dolgozók tizede orvos, 30 százaléka ápoló, 60 százaléka pedig gazdasági, műszaki és egyéb alkalmazott.

Az elbocsátások nélkül a kórház adóssága az év végére, a jelenlegi mintegy 240 millió forintos tartozással együtt egymilliárd forint fölé nőne. Az önkormányzat célja azonban egy olyan modell kialakítása, amely hosszú távon is működőképessé teszi a kórházat, valamint hatékonnyá és színvonalassá a betegellátást - hangsúlyozta Lázár, hozzátéve, hogy a csoportos létszámleépítés költségeire az önkormányzat pályázatot nyújthat be.

Kallai Árpád, a kórház főigazgatója elmondta, a kórház április 1-jével aktív ágyainak 63 százalékát vesztette el, a finanszírozás ennél is nagyobb mértékben csökkent. Tovább ront a helyzeten, hogy a vizitdíj bevezetése a járóbeteg-ellátásban résztvevők számának, így az ehhez kapcsolódó OEP-támogatás 20-25 százalékos visszaesését is okozta.

Az intézmény beutalási körzetéből származó betegeket a kórházban maradéktalanul ellátják, a máshonnan érkező pácienseket pedig, a sürgősségi ellátást leszámítva, továbbküldik - közölte a szakember, aki hozzátette: így fordulhat elő, hogy a szülészeti osztály 400 százalékkal lépte túl finanszírozási keretét. A közgyűlés a leépítésről szóló határozatot tizenhét igen, egy nem szavazattal, négy tartózkodás mellett elfogadta.