Vágólapra másolva!
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskola két diákjával szemben indult eljárás, akik a gyanú szerint lány osztálytársaikkal erőszakoskodtak.
Vágólapra másolva!

Szemérem elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanújával eljárás indult egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskola két diákjával szemben, akik osztálytársaikkal szemben követték el a bűncselekményt - közölte a rendőrség kedden.

A 15 éves fiúkat két lány osztálytársuk jelentette fel, mert elmondásuk szerint néhány alkalommal lefogták őket és ruhán keresztül intim testrészeikhez dörgölték magukat - mondta az ügyben eljáró fehérgyarmati kapitányság bűnügyi osztályának helyettes vezetője, Gere Tamás százados.