Teljes konszenzus a főváros rendészeti bizottságában

2007.05.23. 19:30

Teljesen egyhangú szavazással, konszenzussal döntött minden kérdésben a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottsága szerdán.

Danielisz Béla (MSZP) elnök szerint a fővárosban már megteremtődött a rendészeti reform többpárti konszenzusa, példát mutatva ezzel a parlamenti politikusoknak.

Az ülés egy részén Gergényi Péter, a posztjáról távozó félben lévő budapesti rendőrfőkapitány is részt vett. A tábornok köszönetet mondott az önkormányzatnak, a képviselőknek a BRFK munkájának segítéséért. Egyúttal kérte azt, hogy a mindenkori főkapitányt személyétől függetlenül támogassa a fővárosi önkormányzat.

Elfogadta a testület az Illatos úti ebrendészeti telep fejlesztésének okiratát. Az idén megvalósuló bővítéssel nagyobb területen és komfortosabb körülmények között, tágasabb kenelben láthatják majd el a telepre került kutyákat.

A biztonságos iskola mozgalom helyzetének áttekintésekor szó esett arról: minden tanintézet vállalta azt, hogy két iskolát bevon a mozgalomba, elősegítve ezzel annak terebélyesedését.