Lefejeltek egy képviselőt a Fidesz-kongresszuson

Vágólapra másolva!
A Független Tatabányai Védegylet frakcióvezetője lefejelte fideszes képviselőtársát a szombati kongresszuson. A tatabányai Fidesz lemondásra szólította fel a politikust, a lefejelt képviselő pedig becsületsértés miatt tesz feljelentést.
Vágólapra másolva!

Lefejelte városi képviselőtársát a Fidesz szombati kongresszusán egy tatabányai képviselő. Az esetről a sértett, Szutter Levente számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az elkövető, ifjabb Petrássy Miklós az MTI-nek azt mondta: "nyilvános inzultus volt" kettejük között.

"A kongresszuson ifjabb Petrássy Miklóst és apját meglátva csodálkozásomnak adtam hangot. Ő utánam jött és lefejelt, majd nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetett" - elevenítette fel az esetet a fideszes Szutter Levente, aki hozzátette: el tudott hajolni, ezért nem szenvedett sérülést.

Az eset miatt a Fidesz tatabányai képviselőcsoportja lemondásra szólítja fel ifjabb Petrássy Miklóst, a Független Tatabányai Védegylet frakcióvezetőjét, Szutter pedig nagy nyilvánosság előtt elkövetett tettleges becsületsértés miatt feljelentést tesz.

"Az állítás beleilleszkedik a Fidesznek a Védegylettel szemben folytatott és ezen belül a személyemet érintő aljas lejárató kampányába" - mondta az MTI kérdésére ifjabb Petrássy Miklós. Szerinte annak kell szégyellnie magát, "aki egy 65 éves emberre támad nyilvános helyen".

A Független Tatabányai Védegylet a mérleg nyelve a városi képviselő-testületben, ahol a kormánypártoknak 13, a Fidesznek 12 képviselője van. A kétfős Védegylet-frakció az előző ciklusban a Fidesz szövetségese volt, de a legutóbbi választáson nem született egyezség a két jobboldali szervezet között, ezért a Védegylet többnyire az MSZP-SZDSZ frakciót támogatja szavazataival.