Medián: Megtépázódott a rendőrség tekintélye

2007.05.24. 6:55

Az emberek háromnegyede helyesli, hogy menesztették a rendőri vezetőket és a Petrétei József rendészeti minisztert, de a javulást inkább a belső ellenőrzés helyreállításától várják - derül ki a Medián közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből. Az elmúlt hetekben a népesség kétharmadának romlott a véleménye a rendőrségről - idézi a felmérést a csütörtöki Népszabadság.

A rendszerváltás után a rendőrség képes volt megváltoztatni az önmagáról szóló közvélekedést, jelentős bizalmat szerzett. Ez a bizalom tavaly ősszel elveszett, a mostani botránysorozat pedig tovább rontott a rendőrség megítélésén - írja a Népszabadság a Medián, hét elején készített gyorsfelmérésére hivatkozva.

A felmérésben megkérdezettek háromnegyede egyetért a rendőri vezetés menesztésével, a többség ugyanakkor nem hiszi, hogy ez javít a helyzeten: a megkérdezettek fele szerint ennek a rendőrség működése szempontjából semmilyen következménye nem lesz. Az emberek 62 százaléka vélte úgy, hogy elkerülhetők lennének a rendőri visszaélések a belső ellenőrzési szolgálat helyreállításával, és 55 százalék szerint ilyen hatása lenne, ha a rendőröknek kötelező lenne bemutatni igazolványukat minden intézkedés előtt.

A megkérdezettek fele szerint segítene, ha rendőri intézkedéskor a rendőröknek tájékoztatni kellene az állampolgárokat jogaikról, és helyreállítanák az önálló Belügyminisztériumot. A rendőrség civil ellenőrzésétől viszont a válaszadók többsége - 46 százalék - nem reméli a visszaélések elkerülését.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a miniszterelnök rövidesen, talán már holnap bejelenti, ki  lesz az igazságügyi minisztérium új vezetője. A lap több forrása szerint a miniszteri posztra komoly esélye van Takács Albertnek, aki eddig az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese volt.

(MTI)/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKK