A gyanú szerint rendőrök által megerőszakolt lány ügyvédje állítja, védence egyrészt azért hallgat, mert nem akar részese lenni a körülötte folyó cirkusznak, másrészt pedig így is meg akarják előzni, hogy eláruljon olyan részletet, amelyet még nem akarnak nyilvánosságra hozni. A Nemzetbiztonsági Iroda cáfolta azt a hírt, hogy a titkosszolgálatoknak közük lenne a lány hallgatásához. Az egyik gyanúsított REBISZ-es ügyvédje a mobiltelefonok bemérésével bizonyítaná a rendőrök ártatlanságát.

Kitalációnak nevezte pénteken a Nemzetbiztonsági Iroda vezetője, Buzálné Szabó Mária a Blikk információját, amely szerint a titkosszolgálat miatt hallgat a megerőszakolt lány. "Az első szótól az utolsóig kitalált történet, a fantázia szüleménye, semmiféle alapja nincs" - jelentette ki. Sem a napilap, sem a hírt átvevő internetes portálok nem kérdezték meg a Nemzetbiztonsági Hivatalt, mielőtt alaptalanul meggyanúsították - tette hozzá.

A Blikk pénteki számában azt írta: az NBH "valamilyen szinten érintetté vált" a gyanú szerint rendőrök által megerőszakolt lány ügyében, még a nyomozás előtt tudott az ügyről, továbbá "ragaszkodik a szilenciumhoz", és kézben tartja, hogy mi kerül nyilvánosságra.

A lány ügyvédje, dr. Tuza Péter még csak kommentálni sem volt hajlandó a lap által tudni vélt titkosszolgálati kapcsolatot. Az [origo] kérdésére ugyanakkor elmondta: meglepték azok a lapértesülések, amelyek szerint péntekre elkészül a DNS-vizsgálat eredménye. Erre az ügyészségen is rákérdezett, de ott sem tudtak ilyen határidőről.

Csütörtökön az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy az ügyben vannak olyan bizonyítékok, amelyeken még sokan meg fognak lepődni. Pénteken ezt annyival egészítette ki, hogy ezeket nem fogja ismertetni, az ügyészségnek kell ezeket megvizsgálniuk, és az ő dolguk, hogy a nyilvánosság elé tárják. "Természetesen a védencem révén tudok olyan körülményekről, amelyek nem szeretném, ha a gyanúsítottak tudomására jutnának" - tette hozzá.

Mobiltelefonok bemérésével bizonyíthatnának

Tuza Péter az [origo]-nak azt is felvetette, a rendőröket 11 nappal a nemi erőszak gyanújának felmerülése után gyanúsították meg, márpedig az ügyvéd szerint kérdés: ha a rendőrök - mint azt mindannyian állítják - valóban ártatlanok, és csak hazakísérték a lányt, akkor ezalatt miért nem jelentkeztek önként, hogy tisztázzák magukat. Ehelyett vártak és hallgattak, miközben a társaikat sorra rendelték be a megalázó azonosításra - tette hozzá.

Somfainé Vajda Ágnes, az egyik bűnsegédlettel gyanúsított rendőr védője erre reagálva azt mondta: meg kell várni a parancsnoki vizsgálatok eredményét, mert még az is kiderülhet, hogy próbálták tisztázni a helyzetet. Hozzátette, indítványozni fogja, hogy kérjék le az úgynevezett cellainformációkat mind a rendőrök, mind a lány mobiltelefonjára vonatkozóan. Szerinte ezekből egyértelműen kiderülne, hogy mi történhetett a kérdéses éjszakán.

Ne várják, hogy nyilatkozzon

Az elmúlt napokban többször felmerült az is, hogy a lány miért hallgat, erre magyarázatképpen állt elő a Blikk is az említett nemzetbiztonsági összefüggéssel. Tuza Péter szerint védence hallgatásának több oka is van. Egyrészt a médiában az eset napvilágra kerülése óta többször utaltak arra, hogy a lány az egészet csak kitalálta, amivel az ügyvéd szerint megalázták, és ezért nem is lehet tőle elvárni, hogy nyilatkozzon - magyarázta. Emellett az is szempont, hogy ha állandóan beszéltetnék a lányt, akkor esetleg véletlenül olyasmit is elmondana, amit egyelőre nem akarnak a nyilvánosság elé tárni.

"Ez az egész csak egy cirkusz, amelynek Zsanett csak az egyik szereplője, de nem hagyjuk, hogy cirkuszi majmot csináljanak belőle" - jelentett ki az ügyvéd, aki hangsúlyozta: a lány nem közszereplő, hanem egy bűncselekmény áldozata. Mint mondta, számított rá, hogy ha a lány elkerüli a nyilvánosságot, akkor "körbelövik a környezetét", és erre igyekezett előre felkészíteni védencét.

A Rendészeti Biztonsági Szolgálat öt tagja jelenleg előzetes letartóztatásban van. Kettőjüket gyanúsítják azzal, hogy május 4-én megerőszakolták a 21 éves lányt, a három társukat pedig bűnsegédlettel. Az elkövetéssel meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Az ügy és a rendőrséget érintő más bűncselekmények nyomán kényszerült távozni az országos és a budapesti rendőrfőkapitány, a REBISZ parancsnoka és a rendészeti miniszter.